Fedőneve: Beccaria
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet, valamint tíz közoktatás ellátási körzet nyújtott be - Beccaria elnevezéssel - támogatási kérelmet a megvalósítás érdekében.
"A program hosszú távú bűnmegelőzési tevékenységet fejt ki a gyermekek körében, széleskörű biztonsági, áldozatvédelmi és drogmegelőzési ismereteket, magatartásformákat közvetít a diákok felé. Az iskolások életkoruknak megfelelően konkrét ismereteket kapnak életviteli kompetenciáik fejlesztéséhez annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel kerülhessék el a drogfogyasztást, a szenvedélybeteggé válást, a fiatalkori vagányságból adódó, esetlegesen negatív következményeket, a bűnelkövetővé válást.
Verseny és előadás
A tanév végén játékos formában adtak számot a diákok ismereteikről a Rákóczi várban. Lőcsei János, Szerencs város rendőrkapitánya köszöntőjét követően kortárstárs oktatók előadását hallgatták meg a feldolgozott témákkal kapcsolatban, amelyek kiterjedtek - többek között - a média hatásaira, a gyermekek és tanulók jogaira, a bűncselekmények jogi vonzataira, a szenvedélybetegségekre.
Majd egy verseny következett, ahol témákhoz kapcsolódó plakátokat készítettek, szituációs és "Activity"-s játékokon vettek részt. Az esemény alkalmas volt a rendőri munka megismerésére, amelynek keretén belül osztatlan sikert aratott egy nyomozókutya megjelenése, továbbá a rendőrautó kipróbálása. A kormánynál természetesen járőr ült."
(Forrás: www.boon.hu)