Felvételi: sokan jelentkeztek sok helyre
Az elmúlt héten elkezdődött a középiskolákban az általános felvételi eljárás. Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is nagy a túljelentkezés.
Az általános iskolák végzősei (illetve azok a fiatalabb tanulók, akik 8 vagy 6 osztályos képzésre szeretnének bejutni), február 13-ig nyújthatták be jelentkezési lapjaikat. Összesítés még nem készült arról, hogy a miskolci középiskolák közül melyek voltak a legközkedveltebbek, de az első tapasztalatok azt mutatják: átlagosan ötször annyian jelentkeztek egy-egy intézménybe, mint amennyi hely van - tudtuk meg Kígyóssy Zsolttól, a városháza illetékesétől. Mint mondta, a túljelentkezés magas aránya abból is adódik, hogy a diákok számtalan helyre nyújthatták be jelentkezésüket, és ezzel a lehetőséggel éltek is.
Hétszer annyian
A Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába 437 nyolcadikos jelentkezett a 99 helyre - mondta el lapunknak Kádas Mihályné igazgató. Igen népszerű a külkereskedelmi tagozat nyelvi előkészítő évfolyama, melyre 200 diák szeretne bejutni, tehát itt hétszeres a túljelentkezés. Az idegenforgalmi szakra háromszor, a belkereskedelmi szakra pedig két és félszer annyian jelentkeztek, mint amennyien majd itt tanulhatnak. Az igazgató azt tapasztalta, hogy a felvételin a tavalyihoz hasonló teljesítményt nyújtottak a diákok.
Nem fedik a tudást
A közkedvelt iskolák közé tartozik a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola is. Az idén a 210 helyre 1200 nyolcadikos diák jelentkezett. A szakközépiskolai képzésre jelentkezők írásbeli felvételije után vegyes a kép - fogalmazott Csehovics József igazgató, aki azt tapasztalta, hogy az általános iskolából hozott eredmények sok esetben nem fedik a gyerekek tudását. Nem ritka, hogy amelyik diák hármas volt matematikából, a felvételin 80 százalékot teljesített, akinek a tudását pedig négyesre-ötösre értékelték az általánosban, nullás felvételit írt.
BOON