"Fontos számomra a fesztivál sorsa"

Kilenc pályázat érkezett be szerda estig a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára kiírt pályázatra. Ezek közül az egyik Bátor Tamásé, aki az Operafesztivál Kht. igazgatója.
"Ő már korábban is jelezte, hogy amennyiben pályázati anyaga elkészül szerda éjfélig, akkor jelentkezik az igazgatói posztra. Mennyiben érinti ez a Miskolci Operafesztivál jövőjét, erről kérdeztük az ügyvezetőt. - Jövő évig van szerződésem a Miskolci Operafesztivál Kht.-val, de ezt a rendezvényt a gyermekemnek tekintem és nem tudnék kiszállni belőle. Az állami operaház jövője fontos számomra, de ugyanilyen fontos az operafesztivál sorsa is. Azt azonban kijelenthetem, amennyiben a pályázatom sikeres lenne, akkor a fesztivál sorsáról mindenféleképpen tárgyalni kell. El tudom képzelni, hogy akkor, mint az első években művészeti tanácsadóként segíteném a fesztivált – hangsúlyozta a Miskolci Operafesztivál Kht. ügyvezető igazgató. Mint mondta: két évtizede dolgozik a szakmájában, és ezzel a szakmai gyakorlattal az operafesztivál programját rövid idő alatt össze lehet állítani, szakmai kapcsolatainak köszönhetően pedig a művészek meghívása sem okozhat gondot. " (Forrás: www.boon.hu)