Forgatás
Kezdik a Miskolci Boni és Klájd forgatását...
Várhatóan augusztus 12-én kezdődik meg a magyar Bonnie és Clyde néven elhíresült rablópáros történetén alapuló film forgatása a Miskolci Boni és Klájd címmel - mondta a film rendezője, Deák Krisztina pénteken a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Úgyszólván páratlan, hogy egy magyar film készítésének apropóját, egy jelenleg is börtönben ülő szerző műve szolgáltatja - mondta a rendező. A könyvet Novák Tünde írta, aki a filmforgatás kezdetét meghirdető sajtótájékoztatón nem jelenhetett meg, mivel jogerősen 11 évi fegyházbüntetését tölti.
A magyar Bonnie és Clyde - Novák Tünde és Fekete László - története Nyíregyházán 1995-ben azzal kezdődött, hogy egy helyi bankfiókból, ahol a férfi biztonsági őrként szolgált, mintegy 27,5 millió forintot loptak el. Ezután Miskolcra helyezték át székhelyüket, ahol álnéven béreltek lakásokat, garázsokat, s miközben fegyveres autórablásokat hajtottak végre, egy nagyszabású bűncselekményre készültek, de azt nem sikerült megvalósítaniuk.
A rablópáros tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, s a férfi súlyosan megsebesített egy rendőrt. Ezt követően fogták el őket. Fekete László előzetes letartóztatásának idején öngyilkos lett, társa pedig megírta történetüket, amelyből Deák Krisztina és Esztergályos Krisztina készítette el a forgatókönyvet.
A Jadviga párnájával a 2000. évi filmszemlén különdíjat nyert Deák Krisztina a sajtótájékoztatón elmondta: hitelességre törekvő játékfilmet készít, amely azonban nem feltétlenül követi minden fordulatában az eseményeket. Mint fogalmazott, a történet lényegében egy valóságelemeken alapuló fikció, és nem dokumentumfilm.
A film férfi főszerepét Karalyos Gábor játssza, aki 2002-ben szerzett diplomát a Filmművészeti Egyetemen, a női főszerepet egy amatőrre, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanulójára, a 17 éves Ráczkevy Ildikóra osztotta a rendező, az operatőr Máthé Tibor.
A 46 naposra tervezett forgatás helyszínei: Miskolc, Nyíregyháza, Lillafüred, Kazincbarcika, Tokaj, Tolcsva és a tardonai tó környéke. A film ősbemutatóját a jövő év első negyedében tartják Miskolcon - mondta a rendező. A film elkészítése mintegy 250 millió forintba kerül.
(Forrás : MTI)