Hamarosan épülhetnek a kerékpárutak
"Két éven belül a jelenleginél lényegesen több kerékpárútja és hosszabb kerékpárúthálózata lesz Miskolcnak. A koncepció és a tervek már léteznek és – Orosz Lajos, az ügyben illetékes alpolgármester szerint – eséllyel pályázik a város, hogy pénzt szerezzen az úthálózat kiépítésére."
"Mint ismeretes, ma egyetlen kerékpárútja van Miskolcnak, amelyik az avasi lakótelep tövében „ered” és Tapolcáig halad. Kihasználtsága jó, hiszen a fürdőhely kedvelt kirándulóhelye a miskolciaknak. Természetesen ennyi kerékpárút édeskevés, még néhány környékbeli kisebb településen is hosszabb bicikliutak vannak, mint nálunk. Az önkormányzat vezetése jó ideje felismerte, hogy ez tarthatatlan állapot és papíron komoly tervek léteznek a város kerékpárút-hálózatának kiépítésére. Igény is volna erre, hiszen az utóbbi időkben igencsak megszaporodott a „drótszamarasok” száma a környéken.
Az új kerékpárutak megtervezésére 20 millió forintot nyert pályázat útján Miskolc. Sőt – lényegében – már a tervek is elkészültek, sőt az építkezés is hamarosan elkezdődhet. Annyi bizonyos – ezt Orosz Lajos alpolgármester is megerősítette –, hogy önerőből képtelen lesz az önkormányzat finanszírozni a beruházást, de jó eséllyel kecsegtetnek a pályázatok."
Forrás: www.miskolc.hu