Háromszoros megemlékezés Barcikán
A Sajóvölgye Polgári Körök gyertyás megemlékezésére került sor a művelődési központ mögötti kopjafánál 22-én este Kazincbarcikán.
Másnap délelőtt a BorsodChem főbejárata melletti emléktáblánál tartottak megemlékezést és koszorúzást a BVK-t építő hadifoglyok tiszteletére. Az ünnepségre összegyűltek és koszorúztak a város intézményei, cégei, és a pártok képviselői.
Szitka Péter országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta: kell, hogy a mai rohanó világban megálljunk, és fejet hajtsunk mindazok előtt, akik rabságuk idején felépítették azt a gyárat, amelyet ma Európa legnagyobbjai között tartanak számon. Az emléktábla mára már zarándokhellyé vált, évről-évre pedig a megemlékezések színterévé. Este a kopjafánál gyertyás megemlékezést és koszorúzást tartottak a városi ünnepség keretében, ahol Nagy Imre alpolgármester mondott ünnepi beszédet.
(Boon)