Idén is megéri csirkéből húslevest főzni
Szakemberek szerint szinte biztos, hogy a kenyér ára hamarosan 15-20 százalékkal nő, a sertéshúsnál azonban nem várható komolyabb drágulás.
Attól sem kell félni, hogy a tej év végén sokkal drágább lesz, mint ma.
Az áfaemelés, az ötvenezer forintos búza- és az egyre emelkedő lisztár, valamint a növekvő energiaköltségek együttesen azt valószínűsítik, hogy a félbarna kenyér kilója már az uniós csatlakozás előtt elérheti a 200 forintot. A csirkehús esetében lehet ugyan némi drágulás, de az aligha haladja meg a pénzromlás erre az évre tervezett (6 százalék körüli) mértékét.
A mai 360-400 forintos ár az év során nem valószínű, hogy 400-500 forint fölé kúszik. A hazai tojásárak (a hollandiai baromfivész miatt) a magasba szöktek, megfigyelők azonban nem tartják kizártnak, hogy a mai 20-25 forintos ár tavasszal akár a 30 forintot is elérheti. A hírek szerint a sertéshús esetében a túltermelés miatt nem várható jelentősebb áremelkedés, a karaj 600-700 forintos ára például mélyen a néhány évvel korábbi (1000-1100 forintos) szint alatt van.
Az uniós piacnyitás jótékonyan hathat a tejpiacra, aminek eredményeként nem valószínű, hogy év végére a tej literenkénti ára jelentősen meghaladja majd a jelenlegi 180-190 forintot. A cukornál valószínű, hogy egyelőre csak az áfaemelésből adódó plusz költséget kell a fogyasztóknak elviselniük. A borpiacon átlagosan 8-10 százalékos áremelésről szólnak a hírek, az olcsóbb termékeké nagyobb, a minőségieké kisebb mértékben emelkedik.
Boon