II. Allianz Hungária Miskolci Autószalon

"Csak filmekben, sztárokról és uralkodókról szóló tévériportokban látható járműtípusokat láthattak azok az érdeklődők, akik szombaton a Miskolci Egyetem sportcsarnokában jártak."
"
Egyébként csak filmekben, sztárokról és uralkodókról szóló tévériportokban látható járműtípusokat láthattak azok az érdeklődők, akik szombaton a Miskolci Egyetem sportcsarnokában jártak.

A tavalyi sikeres hasonló esemény nyomán idén is az autóvilág krémjét igyekeztek a szervezők (az Allianz Hungária Biztosító és a Gerator Rendezvényiroda) a nagyérdemű elé tárni.

Ferrari, Dodge Viper, Hummer, BMW-kabrió - nem kevesen vágynak efféle négykerekűekre (két-, négy-, stb. ajtajúakra...), de leginkább csak a képesújságokban nézegethetik nevezett járgányok fényképeit. Most elérhető közelségbe kerültek: a 360 Modena, a H2, a Ford F650 Crewzer, a 645-ös nyitott-tetejű.

Mellettük szinte már „hétköznapi” modelleknek tűntek - ámbár hétköznapi ember számára ugyanúgy csak „minden a szemnek, semmit a kéznek” kategóriába tartozónak - például az elegáns Mercedesek, dinamikus Audik, biztonságot sugárzó Volvók, az ambiciózus Wolkswagen Phaeton, az újnál is újabb Skoda Octavia, vagy a japán márkák szerelmeseit lázba hozó Nissan 350Z."

Forrás: www.boon.hu