Jöttek, láttak, operát hallgattak

Kilenc külföldi újságíró érkezett Miskolcra hétvégén, hogy részt vegyenek az operafesztivál nyitóelőadásán.
"A Magyar Turizmus Rt. szervezésében Németországból, Dániából, Szlovákiából Lengyelországból Franciaországból, Svédországból, valamint Ausztriából érkeztek a sajtó képviselői a városba, ahol Fedor Vilmos alpolgármester mutatta meg nekik a város neveztességeit. A vendégek ellátogattak a Barlangfürdőbe és a Diósgyőri Várat is megnézték. Szombat este pedig az Operafesztivál Nyítókoncertjének voltak vendégei. A külföldi újságírók zenei szaklapoktól, illetve rádió állomásoktól érkeztek Miskolcra. Kozsár Zsuzsanna a szlovák Új szó című lap munkatársa, a programnak köszönhetően most először látogatott a városunkban. A fesztivált nagyszerűnek tartja, hiszen az operát népszerűsíti és megszeretteti a komolyzenét kevébé kedvelő közönséggel is. Ahogy ő fogalmazott: „Extrém alacsony áron kaphatóak a jegyek, ahhoz képest, hogy milyen világsztárok vesznek részt a programban.” Kozsár Zsuzsannát a Barlangfürdő mellett a Diósgyőri vár és a benne található kiállítások is lenyűgözték." (Forrás: www.boon.hu)