A miskloci Erzsébet téren, Kossuth Lajos szobránál Káli Sándor, Miskolc polgármestere mondott beszédet.

"Tisztelt Egybegyűltek!

Miskolc ünneplő polgárai!

Időutazásra hívom Önöket - a végre megérkezett tavaszi napsütésben. Tudjuk, mihelyst jéggúlánk elolvad idén először az országban, nálunk Miskolcon lesz tavasz.

Mielőtt azonban ama régi Pilvax Kávéházba belépnénk - áthidalva egyetlen pillanat alatt 157 esztendő távolságát - megkérdem: mivégre is ünnepeljük mi a történelmi évfordulókat?

Válasz sokféle lehet, szerintem mégiscsak arról van szó, hogy minden nemzeti ünnepünk alkalom, hogy jeles őseink példája alapján, a máról, jelenünkről és jövőnkről, magunkról, városunkról szóljunk!

Először is szögezzük le, hogy Petőfi romantikus hevületű látomása a Kánaánról még messze nem jött el. A bőség kosarából még mindig csak kevesek vehetnek, még nem ragyog a szellem napvilága minden ház ablakán, de - egy demokratikus köztársaságban - immár mindannyian ott ülhetünk a jognak asztalánál; nemre, korra, felekezetre, pártállásra, származásra való tekintet nélkül. És ez nagyon nagy dolog!
Erről írtak, beszéltek, álmodtak elődeink; ezért munkálkodtak, harcoltak, ezért adták sokan az életüket is.


Nagy dolog és mégis úgy érezzük kevés, mert a jog érvényesítéséhez feltételek kellenek. Lehetőség a munkához, lakáshoz, az értelmes emberi élethez.
Gondolták-e elődeink egykoron, hogy 157 év múlva mi az utódok az akkor még csak remélt jogok birtokában lesznek elégedetlenek. Bizonyossággal nem lehet válaszolni, de március 14-én arra sem gondoltak, hogy másnap már fellobban a forradalom lángja.
A forradalom napja soha nincs előre meghatározva. Sem 1848. március 15-e, sem 1956. október 23-a sehol nem volt beírva az előjegyzési naptárakba.
Így aztán vannak, akik véletleneket, esetlegességeket emlegetnek. Hogy a Pilvaxban egy hirtelen ötlet nyomán született a gondolat, hogy 56-ban a műszaki egyetemisták spontán kezdeményezésére vonult fel az ifjúság és így tovább. A forradalom kitörésének időpontja véletlen volt, az hogy március 15-én ünneplünk véletlen, de negyedszázadon át ezrek dolgoztak előkészítésén.
Érik az idő - mert vannak, akik érlelik!

A magyar reformkor 23 esztendeje alatt (1825-től 1848-ig) egy nemzet készült a változásokra. A régi rendszer fokozatos átalakítását nagy hatású tettekkel hirdette meg Széchenyi István.

A reformkor liberális nemessége Kölcseyvel, Deákkal, Wesselényivel az élen, a társadalmi átalakulás és a nemzeti függetlenség kivívását tűzte ki célul.

Az említett egyre lázasabb két évtizedben Eötvös, Erdélyi, Vörösmarty, a Fiatal Magyarország írói, költői, a Tízek Társasága - voltak azok, akik olyan nagy szerepet vittek a forradalom előkészítésében. A neves irodalomtörténész ihletett fogalmazása szerint: "Végbemegy a lelki honfoglalás…" Ugyanakkor semmi provincializmus. Ez a nemzedék kitekint Európára. "Valamennyien franciák voltunk" - írja később Jókai.

A szabadság e nemzedék számára konkrét fogalmat, határozott programot jelent: magába zárja minden elnyomás megszüntetését, ám mindig a nemzeti megújulás magas szempontjait tartja szem előtt.
A nemzeti megújulás magas szempontjai!
Volt-e, van-e kor, melyben bármi fontosabb, mint a nemzeti megújulás, a város megújulása? Létezik-e ideológia, mely ezt elfogadható érvekkel cáfolni képes?
Mi magyarok mindig akkor voltunk lelkileg legegészségesebb nép, akkor hoztuk létre a legmaradandóbb szellemi, erkölcsi, és anyagi értékeket, mikor sikerült a nemzetegység nagy gondolatát a gyakorlati életben, a tettekben megvalósítani.

Erre talán soha nem voltak kedvezőbbek Európában elfoglalt pozícióink, s nem voltak reményteljesebbek társadalmi lehetőségeink, mint napjainkban.
Még akkor is, ha a közéleti klíma lehangoló mostanság. Mert ott ülünk a jognak asztalánál, s nem egyszer méltatlanul viselkedünk. Méltatlanul legjobb hagyományainkhoz, a legnagyobb magyarokhoz, s választóinkhoz.

Mert egy pillanatra sem szabadna elfelejteni, hogy a bennünk bízó honfitársaink szavazatai elsősorban nem hatalmat szavatolnak. Nem hatalmat, hanem lehetőséget, alkalmat a szolgálatra. A nemzet szolgálatára!

"A nyelvnek pengése még korántsem dobogása a szívnek" - írja Széchenyi. Mennyire igaz… Bizony könnyebb a nyelvet pengetni, mint kinek-kinek tenni a dolgát. Egyébként nyelvpengetők mindig is voltak, de ki emlékszik rájuk? Pár év elég volt, s most is elég, hogy közéletünk perifériájára kerüljenek.

Bárcsak ennyire nyilvánvaló volna hittel hitt elveink mindenkori vállalása, megvallása? A diktatúra múltával úgy tűnt vége a szervilizmusnak is. Napjainkban az egzisztenciális félelmek újra élesztik a szolgalelkűséget. Nekünk pedig, felemelt fejű, önálló cselekvésre is kész, emberekre van szükségünk!
Korábban sokszor idéztük Illyés Gyula epigrammáját: "Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sej ma nem azzal/ Kellene: honnan jössz, - azzal ecsém: hová mész!"
Manapság az a kérdés is időszerű, hogy hol vagy otthon? Avagy: otthonod-e az a helység, ahol élsz? E tekintetben már joggal lehetünk derülátók: Miskolc sok-sok embernek vált igazi otthonává - bárhol születtek, bárhonnan jöttek. Lokálpatriótává lett ezrek igazolják, visszavágyók tanúsítják: befogadó város a miénk.


S, hogy mennyi szellemi erő halmozódott itt föl, s mennyire sikerült ezeket az erőket mozgásba hozni azt - egyebeken kívül - az is bizonyítja, hogy Miskolc végre felemelte fejét.

Már nem azon búsongunk, hogy nem mi vagyunk a második magyar város, hanem azon törjük a fejünket, hogyan legyünk egy számunkra jól élhető, az ideérkező vendégnek vonzó város. És sokan dolgozunk e cél érdekében.
A minap még megmosolyogtak minket, írásban és szóban kérdőjelezték meg, hogy "Európa kulturális fővárosa" lehetünk. Ma már komoly ellenfél vagyunk, akivel igenis számolni kell. Mert túl a pártoskodáson összefogtunk, mert tízezrek szavaznak a városra a különböző közvélemény-kutatásokon. De legfőképpen azért, mert valódi, felmutatásra váró, értékeink vannak. Mert nem engedtünk a kishitűségnek, a szkepticizmusnak.

Mert elhittük, hogy meg tudjuk csinálni. Miért ne hinnénk saját erőnkben? Összefogásunk, egyet akarásunk erejében. Forradalmi elődeink hittek. Így válhattunk nemzetté 1848-ban - példát mutatva Európának.

Most is figyel reánk Európa - az uniós tagság közeledő esztendős évfordulóján. Természetesen nem a szavak pengetésével, hanem szellemi és anyagi javaink exportjával lehetünk jelen Európában. Isten a tettekben lakik. Krúdy, Márai Sándor, Kosztolányi, Szerb Antal, már Európában van, miként a Bartók+, Benkó Sándor és Miskolc díszpolgárai a Kaláka együttes is.

Rajtunk a sor!
A további elismerés, na meg az önbecsülés érdekében olyan hungarikumokkal, "miskolcikumokkal" kell jelentkeznünk az Unióban, amik sehol másutt nem teremnek, nem állíthatók elő csak a mi kultúránkban.
Amerika a népek olvasztó tégelye; Európa egyre inkább a sokszínű, a nemzeti sajátosságokra építő szövetség, egyesülés kontinense lesz. Miskolc befogadó város, a város neve pedig megint szép lesz. Csak merjünk, merjünk nagyok lenni és ezért tenni, tenni! Országunkban legyünk szívvel, lélekkel miskolciak, Európában (avagy a népek hazájában pedig, ahol nem kíváncsiak a pártállásunkra és kicsinyes vitáinkra) merjünk, akarjunk magyarok lenni és maradni.

Amennyiben ez sikerül, akkor a mi nemzedékünk is elmondhatja, hogy megvívta a maga - erőt próbáló magasztos, de vér nélküli forradalmát.

Hajrá Miskolc, hajrá édes hazánk!"

(Forrás: www.boon.hu)