Két évig gyűlhet még a szemét Miskolcon
RWE Umwelt: A Bogáncs utcai hulladéktelepet feltétlenül le kell zárni 2005 után.
Egyes szakemberek húsz vagy tíz évvel ezelőtti véleményével vitába szállva nem minősíti "betelt"-nek a szeméttelepet üzemeltetője, az RWE. Nem tudni, ez az álláspont az esetleges továbbművelést vetíti-e elő. A városháza szerint nem.
Reagálni kívánt a nádasréti szeméttelepet üzemeltető RWE Umwelt Miskolc Kft. vezetése a
hulladéklerakó tervezett, esetleg elhalasztandó bezárásával kapcsolatos híradásainkra.
- Ami a beteltséget illeti: regionális hulladéklerakók esetében a betöltési relatív magasság a gyakorlatban 30 méter. Ezzel szemben a művelés jelenleg 20-22 méteren tart, tehát a lerakó még megfelelő kapacitással rendelkezik- tájékoztatta lapunkat Marozsák Péter, az önkormányzati résztulajdonú cég ügyvezető igazgatója. - A hulladék vastagságával a gondot okozó beszivárgó vizek jelentősen csökkenek a hulladéktest vízfelvevő képessége miatt, így a lerakó vízháztartása kedvezőbb irányba fordul.
A szakember is jelezte, a Bogáncs úti hulladéklerakó rekultivációja szorosan összefügg a miskolci ISPA-pályázattal - a 19, rekultivációra szánt lerakó egyike.
Száz kút
A művelet elkezdését, így a befejezését is a hejőpapi regionális lerakó üzembe helyezésének időpontja határozza meg. A tenderfelhívás szerint a kivitelezőnek a szerződés aláírását követően (2003. november 13.) 18 hónap áll rendelkezésre valamenynyi munka, így a rekultiváció elvégzésére is.
A pontos árról az RWE-nek nincs adata; Marozsák Péter ismeretei szerint több száz millió forintról van szó (a hejőpapi összbüdzsé 4,3 milliárd). Speciális problémákkal nem kell a Bogáncs utca esetében számolni. Említésre méltó viszont, hogy egy úgynevezett depógáz-elszívó rendszert is kiépítenek, száz, felülről mélyített gázkút kialakításával, így a lerakóban keletkező gáz összegyűjthetővé és akár hasznosíthatóvá is válik.
(Klick)