Ki a felelős a jeges balesetért?

A Szinvapark főbejárata előtt havas, jeges időben több tábla is figyelmeztet a csúszásveszélyre. (Miközben ugyanilyen okból az épület előtt jókora részt kordon zár le az arra járók elől.)

Dr. Demeter Lajos ügyvédet egyebek között arról kérdeztük, hogy jó-e ez a megoldás.

A szakember elmondta: ez a módszer semmiképpen nem mentesíti a területet tisztán tartani köteles céget (intézményt, magánszemélyt) a felelősség alól. Speciális jogszabály, egy ÉVM-rendelet fogalmazza meg, mit is kell tisztán tartás alatt érteni, kinek, minek a feladata (kötelessége) ez. A tulajdonos (bérlő, az ingatlan kezelője, tartós használója) dolga a hó- és síkosság-, illetve pormenesítés.

Dr. Demeter Lajos nem egy olyan esetet említett, amikor valaki elcsúszott a jeges járdán, karját vagy lábát törte, majd beperelte a felelőst, és azt kártérítésre kötelezték. Mégpedig százezres nagyságrendű pénz megfizetésére, ami mondjuk egy társasház esetében szinte padlóra küldi anyagilag az ott élőket. Pusztán azért, mert nem gondoskodtak a ház előtti járda letakarításáról.

Az orvosi kezelés költségeinek megtérítésén túl a nagyobb fizetni való az úgynevezett nem vagyoni kártérítés. Megtörtént, hogy valaki maradandó egészségkárosodást szenvedett a háztetőről rázúduló jeges hótömegtől. A felelős az épület tulajdonosa, amennyiben bebizonyosodik, hogy a baleset a ház hiányosságai miatt következett be.

Bonyolultabb volt az az eset, amikor a családi házban magányosan lakó, beteg, idős ember ítéltetett (első fokon) felelősnek azért, mert valaki, aki hivatalból kereste fel, elesett és karját törte az udvarán. A bácsi egyébként a szomszédját bízta meg a hóeltakarítással, a járda felszórásával, ám ez elmaradt. Végül minimális, jelképes kártérítésre ítélték a háztulkajdonost.

A jogász arra is felhívja a figyelmet, hogy a lehető leghamarabb takarítsuk el a havat, csúszásmentesítsük a területet. Gyalogjáróként pedig fokozott körültekintéssel, különösen óvatosan közlekedjünk havas-jeges időben.

A Polgári Törvénykönyv 339. paragrafusa kimondja: „Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.” A PTK 340. paragrafusa szerint „A károsult a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgyanígy köteles eljárni. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származik, hogy a károsult e kötelességének nem tesz eleget.”

Boon