Ki tette tönkre a Vasgyári piacot?

Nem adják el a Vasgyári piac régi vásárcsarnokát, döntött csütörtökön Miskolc város közgyűlése.
Helyette felújítják és megpróbálják visszavásárolni a szomszédban lévő autókereskedéstől az egykori bekötőutat, hogy megközelíthető legyen.

Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Összefogás-Fidesz-MDF frakcióvezető helyettese kijelentette, rosszul érzi magát ezen a közgyűlésen, a képviselők ugyanis személyeskednek, ahelyett, hogy az előrehaladáson dolgoznának.

Bistei Attila szocialista képviselő kontráját úgy kezdte, ő viszont jól érzi magát. "Olyan vagyok, mint a kettes villamos, naponta megfordulok a Vasgyári piacon. Bátran állíthatom, hogy az emberek a B verziót támogatják" - tette hozzá a képviselő.

Piac, mint csonka Magyarország

"Ez egy jó példa: így tetszenek dolgozni. Eladnak egy utat, ahol aztán használt autók parkolnak. Ahol meg parkolni lehetett, oda hagytak építkezni" - kezdte mondandóját Káli Sándor polgármester.

"Mint a csonka Magyarország, levágunk róla mindent, aztán működjön, ha tud. Totálisan tönkretették a piacot" - intézte szavait az ellenzéknek.

A javaslattal kapcsolatban végül a gazdasági és a pénzügyi bizottság nem foglalt állást, a jogi szavazásra alkalmasnak találta mindkét verziót, a környezetvédelmi és energiaügyi pedig a második verziót javasolta elfogadásra.

Nem adják el

A városfejlesztési és üzemeltetési bizottság elnöke Csordás Mihály végül a bizottság nevében tett módosító javaslatában azt javasolta, a B verziót fogadják el úgy, hogy a KISOSZ kötelezettségvállalásának elmaradása esetén (a KISOSZ vállalta magára a csarnok felújítását) lépjen életbe az A verzió, így biztosítva van a megoldás.

A közgyűlés nagy többséggel végül ezzel a módosító indítvánnyal együtt fogadta el a javaslatot, így egyelőre semmiképp nem kerül eladásra a csarnok, és megindulhat a piac rekonstrukciója.

(klick)