Kisbolt előtt kiskocsma

Egyre több lakót zavarnak a lakótelepi társasházak kisboltjainak vásárlói. Ezért körbenéztünk, mi a helyzet Miskolcon, Ózdon és Kazincbarcikán.
"Nem azok persze, akik tejért, kenyérért ugranak le a garázsboltba, hanem azok, akik kocsmázás céljára használják ezeket az üzleteket - derül ki portálunk fórumának hozzászólásaiból. Bár törvény tiltja az élelmiszerboltban és a közterületen történő alkoholfogyasztást, úgy tűnik, néhol az eladók az ittas és arrogáns vásárlókkal szemben tehetetlenek. Miskolc két lakótelepén jártunk, hogy kiderítsük, mi is az igazság.

Mindig balhé

A lakók bejelentik

Mit tehetnek a lakók, akik otthonukban csendre és nyugalomra vágynak? - kérdeztük dr. Csepregi Csabát, a miskolci önkormányzat hatósági főosztályának vezető főtanácsosát. Mint mondta, a főosztály akkor léphet föl, ha a bolton belül történik jogtalan tevékenység. (Például az élelmiszerüzletben a vásárlók kibontják a palackozott italt, és ott fogyasztják el.) Ilyenkor a hivatal szabálysértési eljárást kezdeményezhet, és legfeljebb 90 napra bezárhatja az üzletet. Az eladó hatásköre csak a bolt ajtajáig terjed. Figyelmezetetheti ugyan a bolt előtt italozókat, de mást nem tehet. Ez már a közterületfelügyelők vagy a rendőrség dolga.

Az önkormányzat közterület-felügyelet és település-rendészeti főosztályán Demeter Attila rendészeti vezető elmondta: valóban kapnak bejelentéseket közterületen italozókról és hangoskodókról. A hivatal munkatársai ilyen esetekben helyszíni bírságot szabhatnak ki (500-tól 10 ezer forintig terjedő mértékben). Ha ezt nem fogadja el az italozó személy, szabálysértési eljárást indítanak ellene. A hivatal egyre bővíti és gyarapítja az éjszakai ellenőrzések számát, a rendőrséggel együttműködve.

Hétfő délelőtt vásárló híján az üzlet előtt álldogáltak az Avasi lakótelepen található Ász ABC eladói.

- Nálunk nem vásárolnak italt - mondja rögtön Petrás Bertalanné, amint megtudja, miért érkeztünk. - Az embereknek nincs pénzük még élelmiszerre sem, nemhogy italra.

A földszinten élő lakók azonban teljesen mást tapasztalnak.

- Mindennapos probléma, hogy a bolt előtt randalíroznak az ittas emberek - állítják a nevük elhallgatását kérő asszonyok. - Már részegen érkeznek, itt meg folytatják. Egy hete történt, hogy beverték a kisbolt ablakát, a rendőrség is kint volt, két embert elvittek. Itt mindig van balhé, ha az eladók szólni mernek, megfenyegetik őket, rugdossák az ajtót. Ha nyitva találják a lépcsőház ajtaját, bejönnek, hogy elvégezzék a dolgukat. Nem a bolt ellen van kifogásunk - hangsúlyozzák az asszonyok, - az nagyon hasznos a lakók számára, de a rendőröknek este hat után gyakrabban kellene erre járőrözniük.

Isznak és mennek

A Győri kapuban nem ilyen aggasztó a helyzet.

- Vannak itt is olyan vásárlók, akik a bolt előtt akarják meginni az italt, de ha szólók nekik, arrébb mennek - osztja meg velünk tapasztalatait M. Tibor, a Mini ABC résztulajdonosa. - Ha valaki közterületen akarja elfogyasztani az italát, úgyis megissza, legfeljebb elmegy a garázssorra, én ezt nem tudom megtiltani - teszi hozzá.

A társasház közös képviselője Karányi Józsefné úgy véli, a határozott fellépés oldja meg a problémákat.

- Valóban előfordul néha, hogy itt italoznak a kisbolt előtt, de ha engem meglátnak, már szét is szélednek. Mondtam nekik, hogy följelentem őket, vagy rendőrt hívok. Egyébként nem szoktak hangoskodni. Csak megveszik a sörüket, megisszák, és már mennek is."