Kisütötték, kié a millió
Szerencséje van annak az idős férfinek, aki a Bakery pékség avasi üzletében hagyta a táskáját. Benne 900 ezer forinttal.
"Délután vettük észre az aktatáskát – meséli Nagy Adrienn és Gordán Zita, a pékség dolgozói. – Nem tudtuk, ki hagyta ott, és mikor: hátravittük a raktárba, gondoltuk, hamarosan jelentkezik a tulajdonosa.
Mint máskor. Mert gyakran hagynak ott a vevők egy s mást: esernyőt, pénztárcát, de általában visszajönnek érte.
Több köteg húszezres
– Másnap reggel még mindig nem jött senki a táskáért – emlékszik vissza Faludi Erzsébet üzemvezető. – Úgy döntöttünk, kinyitjuk, hátha van benne valami irat, ami alapján megkereshetjük a tulajdonost. Ott voltunk mind a hárman. Iszonyúan megijedtünk a látványtól.
Többkötegnyi húszezres volt benne. Az asszonyok azonnal hívták a rendőrséget. Megkérdeztük, nem motoszkált-e bennük a kisördög, hogy eltegyék a pénzt, ám határozott nem volt a felelet.
– Valami avasi maffiózó hagyhatta az üzletben, ez volt az első gondolatom. Meg az, hogy jöhet a tulajdonos, s ránk fogja, több pénz volt a táskában, mint amennyit találtunk. Ezért jutott hirtelen a rendőrség az eszembe – mondja Faludi Erzsébet. Ők pedig jöttek azonnal.
A kamera segített
– Ritka, hogy valaki ennyire becsületes legyen, nem is tudok hasonlót – jegyzi meg Szerencsi Árpád őrnagy, az avasi rendőrörs parancsnoka. És kiderült, a történet még rejt meglepetéseket. A rendőrörsön ugyanis előző nap bejelentést tett egy 83 éves férfi. A rendőrök nemigen tudták kihámozni mondataiból a lényeget, egyszer azt mondta, 60 ezer forintja tűnt el, majd 60 forintról beszélt. S egy betörőről, akit bezárt a lakásába. A rend őrei a házban nem találtak senkit. Talán el is felejtették volna a zavaros történetet, ha másnap nem jön az a különös telefon a Bakeryből.
– Az aktatáskában volt egy közüzemi számla, kollégáim kimentek a címre – mondja az őrnagy. – Az előző napi feljelentő nyitott ajtót. Állította, nem is volt a Bakeryben. Ekkor jutott eszembe, a boltban lévő kamera.
Innen már egyszerű volt a rendőrök dolga. A felvételen jól látszott a férfi, amint táskával lép be, de anélkül távozik. Bizonyítódott hát, kié a pénz: ám a rendőrök nem merték a tulajdonosnak odaadni.
– A bácsi egyedül él, de végül sikerült megtalálni a rokonait – fejezi be a történetet az őrnagy. – Ők tudtak ugyan a pénzről, de hogy ennyi lenne, azt nem. Ajánlottuk nekik, tegyék bankba, s azt is, indítsák el mihamarabb a bácsi gyámság alá vételét."
(Forrás: www.boon.hu)