Közelebb megy a hivatal a lakosokhoz
"A korábbi sok rossz tapasztalat miatt az emberek többsége nem szereti még a hivatal szót sem, nem, hogy oda bemenni. A miskolci polgármesteri hivatal átszervezése elérte az ügyfélszolgálatot is, amely keretében a településrészeken városrészi irodákat nyitottak. Ezzel is közelebb mentek a polgárokhoz, erősítik a szolgáltató jelleget."
"A második világháború után hozták létre az úgynevezett Nagy-Miskolcot, mikor is hozzácsatolták Diósgyőrt, Perecest és számos kisebb-nagyobb városszéli települést. A kerületek bizonyos önszerveződést biztosítottak számukra, de ennek megszűntét követően a legkisebb papírmunkát is csak a polgármesteri hivatalban lehetett elintézni. Utazni kellett, s amíg sorra kerül(t) várakozni, ami időbe, pénzbe kerül. A városi közgyűlés áprilisban döntött a polgármesteri hivatal átszervezéséről, amely keretében hozzáláttak a kihelyezett ügyfélszolgálati irodák működési feltételeinek a kialakításához, illetve az itt dolgozó szakemberek kiválasztásához. Görömbölyön, Tapolcán, Martin kertvárosban, Szirmán, Hejőcsabán, Diósgyőrben, Perecesen és Bükkszentlászlón kedden nyitották meg a kihelyezett ügyfélszolgálatokat, amelyek többek között a következő felatatokat látják majd el: nyomtatványokat biztosítanak a hatósági ügyintézéshez, városüzemeltetés, okmányügyi, gyámügyi, szabálysértési ügyek. Tájékoztatják a lakosságot a képviselő-testület munkájáról, a közgyűlés által hozott rendeletekről, határozatokról, s nem utolsó sorban Internet hozzáférést biztosítanak."
Forrás: www.miskolc.hu
Forrás: www.miskolc.hu