Kristályosodás, nemzetközileg

"A Miskolci Egyetem kutatóinak vezetésével épített, elsősorban űrkísérletekhez tervezett sokzónás kristályosító, és a részben a NASA kutatóival közösen a berendezésben végzett kísérletek eredményeit is bemutatják a Negyedik Nemzetközi Kristályosodási Konferencián."
"Az eseményre, amelyet szeptember 6-a és 9-e között rendeznek meg Lillafüreden, a Hotel Palotában, 94 külföldi (német, brazil, francia, angol, boszniai, japán, amerikai, dán, norvég, algériai, belga, finn, ír, osztrák, spanyol, szlovén, olasz, orosz, lengyel, kanadai, kínai, tajvani) és 40 hazai kutatót várnak - tudtuk meg dr. Roósz András egyetemi tanártól, a szervező bizottság elnökétől, aki elmondta, hogy az érdeklődés hasonlóan nagy, mint volt az elmúlt években.

A konferencia társrendezője a NASA MSFC (National Aeronautics and Space Administration Marshall Space Flight Center) és a Darmstadti Egyetem Anyagtudományi Intézete.
A szimpoziumon meghívott előadók adnak tájékoztatást a NASA (dr. Corky Clinton) és az ESA (European Space Agency) (dr. Oliver Minster) keretein belül folyó űr-anyagtudományi kutatásokról és az elkövetkező évek terveiről."

Forrás: www.boon.hu