Magunk melegíthetjük a vizet
Itt az ideje, hogy elővegyük a nagy fazekakat. A héten a Bulgárföldön, a jövő hét hétfőjétől az avason és a belvárosban maradnak melegvíz nélkül a panelházakban élők, július 4-től pedig a diósgyőrieknek kell maguknak melegíteniük a vizet.
"Megkezdődtek ugyanis a Miskolci Hőszolgáltató Kft. soros nyári karbantartási munkálatai.
Számláz a Mihő
Ilyenkor a saját tulajdonú rendszereiket, kazánházat, fűtőművet vizsgálják át a szakemberek, tudjuk meg Korózs Andrástól a kft. igazgatójától. A korábban felfedezett hibákat is ilyenkor javítják, ez utóbbira példát is mond a cég vezetője. A január 30-i üzemzavart (fél napig nem volt fűtés a városban) annak idején elhárították ugyan, de a meghibásodott csővezeték szakaszt most fogják kicserélni. A felfedezett szivárgásokat, tömítetlenségeket is most javítják a hőközpontig kiterjedően, hogy biztonsággal neki lehessen indulni a következő fűtési idénynek.
Korózs András figyelmezteti a fogyasztókat, hogy az épületen belüli rendszerek víz alatt vannak, azaz ha valaki ilyenkor fogna radiátorcserébe, jobb ha számol ezzel a ténnyel. A melegvizes csapból is jön a víz, igaz, hideg. Így az igazgató azt ajánlja, hogy a vízóra melletti melegvizes főcsapot zárjuk el a karbantartás idejére. Mert ha a „melegvizet” is használjuk, a vízóra méri az átáramló vizet, a Mihő pedig számláz.
Megtudhattuk azt is, hogy a Bulgárföldre már eleve öt napra hirdették meg a munkálatokat, a többi területre egy hétre. Ám a szolgáltató azon van, hogy mindenhol korábban végezzen, így elképzelhető, hogy vasárnap este helyett már szombaton újra lesz melegvíz."
(Forrás: www.boon.hu)