Március 15. ünnepségek Miskolcon
Miskolcon a hagyományoknak hűen beszédekkel és koszorúzásokkal ünnepelték meg a város részéről az 1848/49-s forradalmas és szabadságharcot a 156. évforduló alkalmából. A megemlékezéseket több helyszínen tartották.
A megemlékezések a városvezetők és polgárok részéről az avasi temetőben kezdődtek Palóczy László és Szemere Bertalan emlékművénél, majd az Erzsébet téren folytatódott a Kossuth szobornál. Itt Káli Sándor Miskolc város polgármestere beszédet mondott, melyben felelevenítette a 1848/49-s forradalom és szabadságharc eseményeit, kiemelkedő személyiségeit. A megemlékezés során Miskolc szerepéről és fontos alakjairól is beszélt. Fontosnak tartja, hogy pártállástól függetlenül vitákat félretéve együtt ünnepeltek a politikai pártok, ez az egység ezekben a nehéz pillanatokban mindennél előbbre való.
A megemlékezés Széchenyi István szobránál folytatódott és a Petőfi téren fejeződött be.
Délutánra szervezte a megemlékezését a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és elnöke Orbán Viktor személyesen jött el, hogy Miskolcon ünnepelje március 15-ét. A program Petőfi téren Istentisztelettel kezdődött, majd az emlékezés koszorúinak elhelyezése után a tömeg átsétált a Hősök terére, ahol Orbán Viktor beszédet mondott. Az 1848- 49-es forradalom és szabadságharcra emlékezett, majd azt hangsúlyozta, hogy napjainkban létbiztonságot, munkahelyet és otthont kell teremteni az emberek számára. Kevéssel az európai unióhoz való csatlakozás előtt azt emelte ki, hogy május után is meg kell őrizni hagyományainkat és értékeinket, hiszen ezt teszik a németek, vagy a franciák is. Azért megyünk Európába, hogy magyarok maradhassunk.- mondta a Fidesz elnöke. A tömeg a beszéd után átsétált az Erzsébet térre, hogy ott fejezze be az megemlékezést.
Klick