Nem lesz gödör a Hősök terén

A miskolci közgyűlés szeptemberi ülésén az Összefogás-Fidesz-MDF frakció kifogásolta, hogy a Hősök téri tervekről mindössze néhány látványterv jutott el hozzájuk, az abban látottakkal pedig elégedetlenek.
"Az Összefogás Fidesz-MDF képviselői úgy látták, a városvezetés sokszor maga dönt bizonyos fontos, az egész város jövőjét megváltoztató kérdésekben, úgy, hogy nem kéri ki az ellenzék véleményét. Példaként - többek között- a Hősök tere esetét említették. Kifogásolták, hogy az építkezésről mindössze néhány látványterv jutott el hozzájuk, az abban látottakkal pedig elégedetlenek. Tiltakoznak az ellen, hogy „gödröt” azaz aluljárót építsenek a Hősök terére, hiszen aluljáró soha nem vált be még Miskolcon. Október elején a frakció bejárásra is hívta a sajtó munkatársait, hogy újonnan tiltakozzon a tervezett építkezés miatt. De hogy is áll a project?

Ismét egyeztetnek

Nem lesz három méter mély térszínt süllyesztés a Hősök terén, mondja Papp Tamás a polgármesteri hivatal jegyzői referense, a project biztosa. A teret tervezik, az eredeti látványtervekhez képest változott. A tervegyeztetések folyamatosak, a jövő héten ismét egyeztet a tervező a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és a főépítésszel. Az egyeztetést követően tovább folyik majd a munka, hogy az építési hatóság elé kerülhessen a végleges terv.

– Körvonalaiban és alapvető műszaki tartalmában megegyeznek a tervek azzal, amivel annak idején a város pályázott, ám az Örökségvédelmi Hivatal egy pontban javaslatot tett a tér változtatására, ezt kell figyelembe venni kiviteli terv készítésénél – tudjuk meg Papp Tamástól.

Év végére kész a terv

A tervezett tér szintjét síkban kell tartani, fogalmaztak, vagyis a tér süllyesztését kifogásolták, jegyezzük meg.

Papp Tamás pontosít, nem az egész téren, csak a tér egyhatodán lett volna 3 méteres térsüllyesztés, egyébként 30-40 centiméteres mélységű szintlépcsők lettek volna az eredeti tervek szerint. A háromméternyi térsüllyesztés nem lesz. Most is számol azonban bizonyos lejtésekkel a tervező (maga a tér egyébként is lejt, 60 centit a zsinagóga felé, tehát az eredi tér sem sík).

A kiviteli tervek az év végére készülnek el, a következő év áprilisával indulna az építkezés, miután az év elején a közbeszerzési eljárást lefolytatja az önkormányzat."

(Forrás: www.boon.hu)