Nem szűntek meg a járatok, csak tervezik

Még nem kész tény, hogy járatokat szüntet meg a Borsod Volán Rt. Zemplénben, de az igaz, erre tettek javaslatot a szakminisztériumnál.
"Hetven járat szűnhet meg

A tervek szerint 35 településen 70 járatot érinthetnek a Borsod Volán Rt. járatszűkítései.

A szokásos évi menetrendváltozás keretében számos járatfejlesztést hajt végre a Borsod Volán, viszont egyes kihasználatlan járatok leállítására is számítani lehet. Ez elsősorban a zempléni térséget érinteni, a szolgáltatás összvolumenének 1 százalékában, megyei szinten ezrelékes szinten – tartalmazza a társaság közleménye. Számokban kifejezve ez 35 települést jelent, egy-egy járatpárral, azaz körülbelül 70 járatot érintve, ott, ahol nagyon alacsony a kihasználtság, vagyis mindössze néhány utast szállít a busz. Ilyen például a füzérradványi hajnali járat, ami csupán 1-2 fővel közlekedik.

A közleményben kiemelték: a most tervezett járatmegszüntetések nem egy-egy település teljes ellátatlanságát eredményezik, hanem egyes járatok leállítását. Ez azonban még csak terv, mivel a helyi önkormányzatok és a minisztérium hozzájárulása is szükséges a leépítéshez. Bár ez csak elvi lehetőség, a gyakorlatban az önkormányzatok nem tudják megakadályozni a leépítést.

- A menetrendváltoztatások előtt minden évben elvégezzük az utasszámlálásokat azokon a járatokon, ahol a felénk érkező jelzések alapján véleményezhető a kihasználatlanság - mondta érdeklődésünkre Koncsol Ernő, a Borsod Volán Rt. sátoraljaújhelyi üzemének személyszállítási üzemigazgatója. - Két héten keresztül folytattuk az utasszámlálásokat a nyári időszakban és két hétig ősszel. Ennek alapján összeállítottuk azon járatok listáját, amelyek kihasználtsága minimális volt, ezért a gazdaságtalan üzemeltetés miatt javasoltuk ezek megszüntetését. Nem arról van szó, hogy bármely település ellátatlan maradna, csak bizonyos járatok gyakran utas nélkül közlekednek, és miután nekünk minden kilométer átlagban 200-250 forintba kerül, ezért tettünk javaslatot néhány járat megszüntetésére. Természetesen ez csak javaslat, ehhez miniszteri hozzájárulás szükségeltetik, hiszen a szerződést a részvénytársaság a közlekedési minisztériummal köti és annak alapján hajtja végre a menetrendben foglaltakat. A választ a minisztériumtól várhatóan november végéig kapjuk meg.

Hegyköz és Hegyalja

A Borsod Volán Rt. sátoraljaújhelyi üzemének működési területe Tokaj-Erdőbénye-Gönc-Sátoraljaújhely-Zemplénagárd körzetben üzemel, azaz gyakorlatilag lefedi a Zemplént és Felső-Abaúj egy részét. Koncsol Ernő érdeklődésünkre elmondta, a tervezett járatmegszüntetések a Hegyközben tizenöt-, a Hegyalján hat települést érintenének. Mint megtudtuk, a Borsod Volán Rt. szakemberei valamennyi érintett önkormányzat vezetőjét személyesen felkeresték. A húsz önkormányzati vezető közül csak négy - a felsőregmeci, a vilyvitányi, a háromhutai és az erdőhorváti - polgármester jelezte, nem járul hozzá a tervezett járatcsökentésekhez."

(Forrás: www.boon.hu)