Névtáblát kap(ott) a Jókai

Tizedszer rendezte meg juniálisát a miskolci Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. Így a szokásosnál is többen voltak az iskolában.
"A tanulókon és tanáraikon kívül szülők, hozzátartozók, vendégek népesítik be az udvart szombaton.

Nyírő Pál, a terület önkorményzati képviselője találta ki annak idején a rendezvénysorozatot, azóta is ő az egyik motorja a jókais juniálisoknak, amelyek támogatója a miskolci kulturális mecénás alap. A jubileumra időzítették az iskola névtáblájának avatóját: dr. Kádár Péterné, a tetemvári református egyházközség vezető lelkésze avatja fel.

Nyolc családi, illetve osztályközösség indult a bográcsfőzőversenyen, ám addig se maradnak éhen a résztvevők, amíg a finomabbnál finomabb főztök elkészülnek, mert az iskola konyhásai is sütöttek-főztek az alkalomra.

Néhány a programok sorából: a Dózsa György úti és a Szent László Óvoda növendékeinek szereplése, zrínyisek bemutatója, Hutter Linda és táncosainak fellépése, a jókaisok műsora, mazsorettek szereplése, kirakodóvásár, kézművesbemutatók sora, gyerekfoglalkozások, tűzoltó- és rendőrbemutató, kisállatbemutató és -verseny – még kecskéből is akad egy –, tánc, este pedig tűzijáték."

(Forrás: www.boon.hu)