Nyoma veszett a gömbnek
Kevés olyan miskolci van, aki ne ismerné az egykori játékboltot fémjelző gömböt a Széchenyi utcán. Pontosabban ismerte, hiszen nyoma veszett.
Az egykori játékboltot is elérte a sétállóutca patinás üzleteire jellemző vég, bezárt és helyén egy ruházati üzlet nyílt. A váltás ellenére még jódarabig kinn maradt az üzlet bejárata fölött a varázsgömb, mely évtizedekig volt az üzlet cégére. Néhány hónapja azonban leszerelték a belváros oly jól ismert ellemét.
Üveges István, a MIK Rt. 2-es házkezelőségének vezetője érdeklődésünkre elmondta, nem ők végezték a gömb eltávolítását, nem tudnak róla semmit. Ez egyébként sem a MIK „asztala”, hiszen a bérlők - persze engedéllyel - bármikor le- és felszerelhetnek az üzlet portálján táblát, reklámfelíratot, cégért, ha az megfelel a városképnek.
Sulhof Ernő, az üzletet jelenleg üzemeltető cég egyik ügyvezetője sem tudott a segítségünkre lenni abban, hogy mi lett az egykori cégér sorsa. Mivel nagyon rossz állapotban volt, az üveg is pergett belőle, így szerette volna leszereltetni, nehogy balesetet okozzon. Jelentkezett ekkor egy hölgy aki jelezte, ő szívesen elvinné a gömböt, ha nincs rá szükség.
- Mi nem tudtuk volna mit kezdeni vele, de sajnáltuk volna, ha a szemétre kerül. Ugyan tudtam, hogy a portál és ezzel együtt a varázsgömb is a miénk, mégis arra kértem az illetőt, hogy kérjen engedélyt a MIK-től, ha ők rábólintanak, akkor nincs akadálya, hogy elvigye - mondta el az ügyvezető.
Pár nap múlva a hölgy megjelent teherautóval és az üzlet eladóival közölte, az ingatlanközvetítő és az üzletvezetés engedélyét is megkapta, így szeretné elvinni. Az eladók ezt jóhiszeműen el is hitték, nem kértek papírt, így a gömböt leszerelték és teherautóra tették. A hölgy csak annyit mondott el, a fia festőművész és az ő számára viszi el, a nevét azonban az üzlet dolgozói elfelejtették megkérdezni, így nem derült rá fény, pontosan ki vitte el a Széchenyi utca egyik jellegzetességét és mi lett a sorsa.
Boon