Ötven évre megoldódott a szeméthelyzet
A Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási projekt szerzodés csütörtöki aláírásával új fejezet kezdodött meg Miskolc és térsége hulladékgazdálkodásában.
Tervek szerint az új hulladéklerakó ötven évre meghatározhatja a város és környékének fejlodését.
Miskolc közgyulése 1999 novemberében elfogadta, hogy az ISPA anyagi támogatásával regionális hulladéklerakó épüljön. Ehhez a városon kívül még 37 település csatlakozott, közöttük Hejopapi, ahol a tervek szerint megvalósul a korszeru, EU-normáknak megfelelo lerakó.
A program teljes költsége 12.9 millió euro, amelynek 70 százalékát az elnyert ISPA támogatás fedezi. A fennmaradó részt 20-10 százalékos arányban a hazai kormányzat és a helyi önkormányzatok biztosítják. A pályázaton elnyert pénzbol a régi szeméttelepek rekultivációjára is jut anyagi fedezet.
(Boon)