Panaszok a szociális étkeztetésről

„Tisztaságot szeretnénk a konyhán, jó ételminőséget, vagy azt, hogy ne ázzunk meg ha esik az eső, miközben várakozni kell”
Bán István rokkantnyugdíjas lapunkhoz fordult panaszával, miszerint a szociális étkeztetéssel kapcsolatos változtatások következményeképp az előzőnél lényegesen rosszabb körülményeket biztosítottak azok számára, akik igénybe veszik a szolgáltatást.

- 2003. december 31.-ig a mezőkövesdi Szociális és Gondozási Központban étkeztünk, jó, igényes körülmények között. Az időjárás olykor mostoha körülményei elől is védve voltak azok, akik az ételkiadásra várakoztak. Ezt megszüntették, helyette most a Bayer Róbert Városi Kollégiumban kapjuk az ebédet. Az ottani körülmények, a higiénia nem megfelelő. Mi fizetünk az étkezésért és ezért megfelelő szolgáltatást várnánk el. Tisztaságot a konyhán, jó ételminőséget, vagy azt, hogy ne ázzunk meg ha esik az eső, miközben várakozni kell. –mondta Bán István.

Összevonták a konyhákat

Molnár Pálné, a Szociális és Gondozási Központ igazgatója elmondta, a szociális étkeztetést 2003. december 31.-ig saját főzőkonyhájáról az említett Központ látta el. Önkormányzati döntés alapján a főzőkonyhákat összevonták. – Három főzőkonyha maradt, és ezek látják el a különböző korcsoportok étkeztetéseit. A felnőtt étkeztetést a Városi Kollégium vette át. A kollégium tárgyi és személyi feltételeiért az intézmény igazgatója felelős. Az év első hónapjaiban valóban nehéz volt az átállás, de tudomásom szerint ez a probléma már megoldódott. –közölte az igazgatónő.

Megkerestük Barnóczky Lászlót, a Bayer Róbert Városi Kollégium és Élelmezési Központ igazgatóját, de elzárkózott a nyilatkozat elől.

Dr. Mészáros László, a mezőkövesdi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat főorvosa rendelkezésünkre bocsátott információi szerint a hivatal képviselője már januárban helyszíni vizsgálatot végzett és megállapította, hogy a helyszín és a várakozás körülményei valóban kifogásolhatók voltak, azonban mosható, fertőtleníthető felületű asztalon történt az ételek adagolása.

Rozsdamentes edényben

A levest rozsdamentes edényben elektromos zsámolyon tartották melegen, a főzelékeket, tésztákat pedig a HACCP programban engedélyezett termobox ételtartóból adagolták. Az adagolás ideje alatt az étel védve volt a külső szennyeződéstől. A falazat fehérre meszelt volt. Az Élelmezési Központ vezetője átmeneti megértést kért és ígéretet tett a probléma sürgős megszüntetésére. Február végén ismételt helyszíni vizsgálatot végeztek és megállapították, hogy az elhordásos ételkiszolgálás számára udvari, higiénikus tároló asztalokkal, elektromos zsámollyal, hideg-meleg vizes adagolós papírtörlős kézmosóval, padlóösszefolyóval rendelkező helyiséget alakítottak ki. A dolgozók számára WC helyiség is rendelkezésre áll. Az ételhordók esetleges után mosásának lehetősége is biztosított. Az étkezést igénybe vevők előtető alatt, a korábbinál szélesebb járdán várakozhatnak.

Boon