Politikai csata távhő témában

„Tiszta vizet a pohárba! Mihő Kft. - a miskolci szocialisták fejőstehene” címmel tartott sajtótájékoztatót hétfőn dr. Répássy Róbert, országgyűlési képviselő.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, Balogh Árpád, a távhő cég igazgatója, Egry László, Szűcs Erika alpolgármester férje, illetve Dudla József vállakozó korábban tulajdonostársak, illetve vezető tisztségviselők voltak két üveggyárban, melyek között kereszttulajdonlás állt fenn.
A képviselő hozzátette, az 1996-óta Balogh Árpád vezetésével működő Mihő Kft. és az időközben beleolvadt Fűtőmű Kft. milliós megbízási díjakat fizet ki MSZP-s politikusoknak, illetve szakértőknek. Példaként említett Dudla József cégét, a Tripol Kft.-t, mely öt éve áll szerződésben a Mihővel, vagyonvédelem címén évi 72 millió forintért lát el vagyonvédelmet és portaszolgálatot a cégnél. Ugyanakkor 2003-ban Dudla Józsefet az MSZP frakció a Városgazda Kht. felügyelő bizottságának az elnökévé is választotta.

Dr. Varga Zoltán, szocialista képviselő, a gazdasági bizottság elnöke cégének tanácsadási szerződése van a Mihőnél évi 3 millió forintért, de ugyanígy a Városgazda Kht.-nál is. Dr. Kádár László, a gazdasági bizottság MSZP-s tagja, illetve cége a Varázsló Kft. szintén tanácsadási szerződésben áll a távhő céggel 3,2 millió fointért. Ugyanakkor a szocialista pártnak és Szűcs Erikának személyes gazdasági tanácsadója, jegyezte meg dr. Répássy Róbert.

Az Összefogás-Fidesz-MDF frakció szeretne ezekről is tájékoztatást kapni a holnapi rendkívüli közgyűlésen, illetve felszólítják a polgármestert hozza nyilvánosságra a Balogh Árpád által kötött megbízási szerződéseket és tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

A szocialista frakció délutáni sajtótájékoztatóján dr. Hardonyi András frakcióvezető kijelentette, valójában a város fejőstehene volt a Mihő Kft., hiszen a DFC számára százmillió forintot adott. A cégnek jelenleg 2.5 milliárd forint tartozása van, amely nem írható a szocialista városvezetés számlájára.

- Nem botránypolitizálás a célunk, mint az ellenzéknek, hanem hogy megoldjuk azt a problémát, amivel tizenöt évig senki nem törődött. Ezt a stratégiailag fontos kérdést megfelelően kell kezelnünk és a miskolciaknak válaszokat adnunk - tette hozzá a frakcióvezető.

Polgármesteri biztos
Dr. Hardonyi András a sajtótájékoztatón bejelentette, Káli Sándor polgármesteri biztost szeretne kinevezni a távhőprobléma megoldása érdekében. A politikailag és gazdaságilag független szakember feladata az lesz, hogy a Mihő Kft. gazdálkodását az elmúlt tizenöt évre visszamenőleg átnézze és ennek fényében gazdasági, humánpolitikai tekintetben javaslatokat tegyen a képviselőtestület részére a cég megfelelő üzemeltetése érdekében.

Boon