Postarablás Miskolcon

A Szentpéteri kapuban, a Kassai utcán található postát rabolta ki egy ismeretlen, fegyveres férfi szerdán délután, majd a zsákmánnyal elmenekült.
"Szerdán délután egy 17- 20 év körüli, fekete pólót, fekete nadrágot viselő, arcát maszkal eltakaró férfi ment be, kezében fegyvernek látszó tárggyal a pénzintézetbe és pénzt követelt. A postai alkalmazott a követelésnek eleget tett, átadta a pénzt az elkövetőnek, aki gyalogosan távozott, majd néhány méter után egy fekete színű mountainbike kerékpárra pattant és azzal folytatta menekülését. A gyanusított, miután elhagyta a kirabolt intézményt lehúzta fejéről a maszkot, egy fekete baseball sapkát, s napszemüveget tett a fejére, majd távozott.

- Adataink szerint a gyanusított a kora délelőtti óráktól a Kassai út 88. sz. bérház mögötti várakozott - közölte Kompoltiné Jakab Ilona, B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője.

Lapinformációink szerint a zsákmány százezer forint körüli összegre tehető.

Órák óta készült

A riasztást követően a rendőrség azonnal lezárta a környéket és a Miskolcról kivezető utakat. A közeli épületekben lakók nem értették a nagy felhajtás okát, hiszen csak azt látták, hogy szirénázó rendőrautók lepik el a környéket. A lépcsőházakból sok nézelődő jött ki, és sokan akartak segíteni. Készséggel válaszoltak nyomozók kérdéseire. Így derült ki az is, hogy az elkövető már reggel óta a közelben várakozott. A nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság folytatja az ügyben.

Ritka bűncselekmény

dr. Pásztor Albert ezredest, Miskolc rendőrkapitányát is megkérdeztük az esetről, aki kivételes, és ritka bűncselekménynek minősítette a támadást. Sem a módját, sem az elkövetési értéket nem tart túlzottan súlyosan. Pénzintézet elleni támadás Miskolcon ritka mint a fehér holló - fogalmazott. A kapitány nem tartja kizártnak, hogy első bűncselekményes "amatőr" bűnelkövető volt a rabló. Megkerestük a posta illetékeseit is, akik érthetetlen módon elzárkóztak a válaszadástól. Mintha nem is postán történt volna a rablás.

A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a kép alapján felismerik vagy felismerni vélik az elkövetőt segítsék a nyomozást bejelentéseikkel. (46/514-506-os ügyeleti számra, vagy bármely rendőri egységhez a 107-es rendőrségi segélyhívón) "

(Forrás: www.boon.hu)