Rektorválasztás
Március 20-án rektorválasztásra kerül sor a Miskolci Egyetemen.
A rektori tisztség betöltésére január 31-ei határidővel kellett a jelentkezéseket benyújtani az Oktatási Minisztérium felé. A szaktárca szerint a pályázati feltételeiknek összesen három jelentkező felelt meg.
A 27 főből álló Egyetemi Tanács a három pályázó közül március 20-án titkos szavazással dönti el, ki tölti majd be a jövőben a Miskolci Egyetem rektori posztját.
Amennyiben az adott jelölt az első körben nem kapja meg a szükséges 14 voksot, a második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott pályázó közül választ az Egyetemi Tanács.
Az új rektor pedig azután kezdheti meg munkáját, miután a köztársasági elnök hivatalosan is kinevezi.