Rendkívüli közgyűlés távhő ügyben

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte az Összefogás-Fidesz-MDF frakció ma délelőtt a távhőszolgáltatással kapcsolatban kialakult "válsághelyzet" miatt.
Juga Görgy frakcióvezető, a frakció ma délutáni sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, melyen a távhő rendelet módosítását, a Mihő Kft. gazdálkodásának átvizsgálását és a számlázás rendjének felülvizsgálatát kezdeményezik. A szervezési és működési szabályzat értelmében Káli Sándor polgármesternek nyolc napon belül kell összehívni a rendkívüli közgyűlést, melyre a pénteki napot javasolta a frakció. Juga György elmondta, nem szükségszerű, hogy Miskolcon a legmagasabb a távhő díj az ország nagyvárosai közül, a Mihőnél azonban pazarlás folyik és nem lehet a cég gazdálkodásába belelátni.

Halamai István frakcióvezető-helyettes szerint a városvezetés „szent tehénként” kezeli a MIHŐ Kft.-t, melyben pedig - mint több tanulmány kimutatta - rengeteg tartalék van. A rendkívül magas alapdíj pedig bizonyítja, hogy a rendszer gazdaságtalan. Dr. Szinay Attila képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy érthetetlen miként tud a szolgáltató mérés szerint számlázni, miközben a fogyasztók előre fizetik a számlájukat.

BOON