Robbanás: mintha meteoritzápor hullott volna

Az aszfaltba égett lyukak, kőmaradványok százai terítették be a Hold és Gyár utca térségét, háztetők füstöltek, sűrű koromfelhő borította Miskolc egét.
"A szó szerint katasztrófa sújtotta terület lakói hétfőn délután az ebéd utáni szieszta idején élték át saját bőrükön az "izzó záporesőt". Dobhártyaszaggató robbanások zaja törte meg a már megszokott városi háttérzaj "csendjét".

Majd koromfekete sűrű füst jelezte a város minden pontjáról jól láthatóan: valami komoly baj történt. A médiák gyorsan tovaröpítették a vészhelyzet hírét, és százával érkeztek autóikon a katasztrófaturisták.

Lezárt zóna

A rendőrök a polgárőrök segítségével azonnal lezárták a területet és a lakóknak is el kellett hagyni otthonukat. Akkor még nem lehetett tudni, hogy mérgező anyag került-e a levegőbe. Sőt a titokzatos robbanást is többféleképpen magyarázták.

Először azt hitték, hogy a közeli telephely csarnokában történt detonáció. A környező épületeket kiesebb nagyobb, még szinte izzó "kődarabok" borították el, mintha meteoritzápor okozta volna a bajt. Érthető volt a riadalom és a feszült várakozás.
A helyszínen mondták
A fürdőszobában dolgoztam, amikor az égzengés bekövetkezett. Kirohantam az utcára és átkiabáltam a szomszédnak, akinek már égett a háza teteje. Azonnal kimenekítettem a gyerekeket is, majd locsolni kezdtük a tetőt, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzuk. Csóka Lajos (39)
Régóta élek itt, de ilyen még nem történt. Kisebb robaj, és távolabb kisebb tűz már előfordult, de hittem, hogy ilyen katasztrófahelyzet is bekövetkezhet. Hatalmas salakdarabok hullottak az égből. Még szerencse, hogy nem sérült meg senki az utcában lakók közül. Lengyel József (62)
Kint voltam az udvaron a gyerekkel, amikor robbanás hallatszott és záporozni kezdett a kő. Egy nagyobb darab beszakított a kaput is. Azonnal felkaptam a kicsiket és menedéket kertestem számukra. Megrémült mindenki családban, mert ilyet még éltünk meg. Horváth Erika (23)
A mérőállomásainkon veszélyes anyag jelentését nem mutatták ki a műszerek. A szél a füstöt felkapta és a magasba emelte. Miután a kigyulladt csarnokba bemehetünk, akkor vizsgálhatjuk meg pontosan, hogy mi füstölt el, mi égett, milyen anyag került a város levegőjébe. Urmanné Lantai Katalin környezetvédelmi felügyelőség szakembere /td>
Négy mentőautóval érkeztünk a területre, de az oltás és a mentés végégig egyetlen egy személyi sérülés nem történt. Senki nem szorult orvosi ellátásra, és elsősegélyben sem kellett részesíteni egye5telen lakost, vagy a védekezésben résztvevő szakembert. Vígh György mentőápoló;

Romba dőlt tető

Jó néhányan nem értették, hogy miért kellett elhagyni a lakásukat, miért kellet megszakítani a hétvégi pihenőt, és alvást. A hatóságok azonban határozottan léptek fel, ugyanis fel kellett készülni az esetleges evakuálásra is. Erre azonban végül nem került sor. Négy óra után a lakók visszatérhettek otthonukba az érintettek.

A kárvallottak megkezdték az elsődleges helyreállítási munkát. Akadt olyan háztulajdonos, akinek az aláhulló izzó lávakövek lerombolták a tetőszerkezetét. Mintha bomba csapott volna be. Több épület ablakai kitörtek. Csodával határos módon azonban senkinek nem esett baja.

Kétszáz méteres körben

Miskolc két alpolgármestere Szűcs Erika és Orosz Lajos is gyorsan a vészhelyzetnél termett, és felajánlották a város segítségét. Két órával a titokzatos meteoriteső hullása után kiderült, hogy mi történt valójában.

A DAM területén ürítették a halnára az elektromos acélkohó melléktermékét, a még folyékony 1300 Celsius fokon izzó salakot, és eközben történt az ismeretlen eredetű detonáció. Mintegy kétszáz méteres sugarú körben lövellt szét a láva.

A DAM elismeri felelősségét

Naponta egy tucatszor is kiürítik a folyékony, még izzó kohósalakot, ami rutin technológiai folyamatnak számít - mondta el lapunk kérdésére Tóth Béla a DAM 2004 Kft. vezérigazgatója. A cégvezető szerint igen ritka jelenség történt, aminek az oka talán az lehet, hogy amíg állt a termelés, a salakürítő helyre - a halnára - valamilyen ismeretlen eredetű szemete hordhattak, és az abban lévő anyag léphetett reakcióba a folyékony kohósalakkal.

Megpróbálják a szakemberek és a hatóságok bevonásával kideríteni, hogy mi történt. Mindenestre nem szokványos ami történt - szögezte le. Megjegyezte azonban, hogy a kohászatban előfordul estenként kisebb-nagyobb "esemény". Ilyennel számolni kell a jövőben is - tette hozzá. A vezérigazgató kérdésünkre megerősítette, hogy a keletkezett károkat a gyár kötelező felelősségbiztosításával megtérítik."

(Forrás: www.boon.hu)