Rövidesen döntenek a Vasgyári piac sorsáról

"Augusztus második felében eldől, hogy ki nyeri azt a pályázatot, amit a miskolci Közterület-felügyelet írt ki a vasgyári piac fejlesztésére és hasznosítására. Várhatóan így a nyár végére pont kerül a piac tavaly októbere óta húzódó kálváriájára."
"2003 őszén döntött úgy a miskolci önkormányzat, hogy a vasgyári piacot 150-200 millió forintból kell fejleszteni úgy, hogy a Kiskereskedők Országos Szövetsége koordinálása mellett a költségek harmadát a piacon áruló vállalkozók teljesítsék. Az egyeztetések egész tavasszal zajlottak, de a közgyűlés június 30.-i ülésén úgy határozott, hogy nyilvános befektetői ajánlatkérő pályázatot ír ki a piac hasznosítására. Következő héten a KISOSZ a határozat visszavonására szólította fel az önkormányzatot, mondván, hogy a döntés a korábbi megállapodás miatt törvénysértő. A város vezetői azzal védekeztek, hogy korábban még lett volna lehetőség az októberi határozat végrehajtására, de mivel május 1. óta Európai Uniós tagok vagyunk, az önkormányzat kötelezve van arra, hogy pályázatot írjon ki minden fajta befektetésre."

Forrás: www.miskolc.hu