San Francisco-t idéző villamos
A napokban, hetekben készül Miskolc dolgozata az Európa kulturális fővárosa pályázatra. A helyszín az Ötletklub, azaz a Győri kapui Lézerpont, ahol hétköznapokon, délután 2 és 6 között várják is a javaslattevôket.
" Az ott elhangzottakkal már többször foglalkozott lapunk. Legutóbb például Miskolc polgármestere is elmondta az Észak-Magyarországban - szigorúan magánemberi - véleményét. A sorokból kiderült, ő nagyon is el tudná képzelni, hogy libegő menjen fel az Avasra. Hogy ez technikailag hogyan festene? Az szerinte a szakértők dolga. A napokban tervezzük, más politikusokat is - magánemberként - megkérdezünk a témában.
Ötletek egyébként vannak, szép számmal. Mint például Horváth Józsefé, aki az Északot is megkereste elképzeléseivel.
Elsőként sporttémát említ. Budapesten már két éve megrendezik a Kárpát-medencei Magyar Fiatalok Sporttalálkozóját, mondja. Szerinte Miskolc is bevállalhatna egy-két csoportmérkőzést - lesz már nekünk akkor stadionunk és sportcsarnokunk is. A rendezvény ugyanis az operafesztivál idején van, így az esemény növelhetné az idő tájt a programok számát. Horváth József másik ötlete a Baross Gábor szakközépiskolával függ össze. A diákok feltérképezték már ugyanis a város elhanyagolt vasútvonalait. Az egyik közülük a Pereces- Tatárdomb között húzódó. Horváth József szerint nosztalgiavasúttá lehetne átalakítani: s a Digépig elvezetni a vasutat. Biztos sokan megnéznék azt a műszaki kiállítást, amit ott állítanának ki a gyár múltjáról. Márcsak azért is, mert a gyárak bezártával, az öreg szakemberek megöregedésével, kihalásával meg fog szűnni Miskolc műszaki kultúrája is.
Legmerészebb, de talán legizgalmasabb ötlete az avasi közlekedéssel kapcsolatos. Ő nem libegőről álmodik, hanem egy San Francisco - t idéző villamosról. Miért ne kapaszkodhatna fel a hegyre egy olyan villamos jármű, mint az amerikai nagyvárosban? Konkrét útvonalat is ajánl: a Rákóczi utcáról a Szent Annán a szobor megkerülésével a Mélyvölgy utcán kaptathatna fel a villamos az Avasra. "
(Forrás: www.boon.hu)