Szakmai érdekképviseletet biztosítanak
"Megalakult a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) utolsó, kilencedik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyi szervezete az elmúlt hétvégén Miskolcon. A közfeladatok ellátására hivatott MESZK, mint szakmai kamara megalapítására a múlt év októberében az Országgyűlés által hozott törvény teremtett lehetőségeket."
"A szakdolgozók csaknem egy évtizedes vágya lett így valóság: a törvényalkotással ugyanis az Országgyűlés elismerte az egészségügyi szakdolgozók jogát a szakmai önkormányzáshoz. Ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenül és választott testület, tisztségviselők útján demokratikusan – a vonatkozó jogszabályok által meghatározott keretek között –, önállóan intézzék szakmai ügyeiket, meghatározzák és képviseljék szakmai, gazdasági és szociális érdekeiket, társadalmi szerepüknek és súlyuknak megfelelő mértékben járuljanak hozzá az egészségpolitika alakításához, illetve a lakosság egészségügyi ellátásának javításához.
A helyi, majd a területi, azaz megyei szervezetek megalakulását követően a MESZK az idén októberben választja meg végleges tisztségviselőit, elnökségét. A tagok nyilvántartása és a szervezeti felépítés rendezése első feladataik egyike lesz, hiszen a kamarai tagság a törvény hatályba lépésétől kezdődően kötelező, a tagsági igazolványokat, illetve a tagsági viszonyról szóló igazolást 2005-től folyamatosan adják ki."
Forrás: www.miskolc.hu