Szépítésért jutalmaztak
Négyen kaptak emlékplakettet az egyesülettől.
Miskolcért Emlékplaketteket adott át jubileumán a Miskolci Városszépítő Egyesület azoknak, akik sokat tettek Miskolc szépítéséért és értékeinek megőrzéséért.
A Kós-házban tartott rendezvényen kiállítást is megtekinthettek a résztvevők makettekből, tervrajzokból, fotókból. Beszédet mondott Káli Sándor polgármester, aki megjegyezte, "a város szépítése nem hoz gyors sikert vagy kitüntetést, de sokat jelenthet egy mosoly, egy szobor előtt megálló fiatal pár..."
Dr. Nagy Károly, a Borsodiak Baráti Körének elnöke örömét fejezte ki, hogy büszke lehet Miskolcra. Reméli: a kiállítás a fővárosba is eljut majd. Az 1983-ban alakult városszépítő egyesület eddigi húsz éve alatt 64 lokálpatriótát jutalmazott emlékplakettel, ezúttal az elismerést Barna György, a Lézerpont Stúdió vezetője a várost népszerűsítő kiadványokért, képeslapokért, Fábián József, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott tanára köteteiért, dr. Horváth Béla, Miskolc város egykori főépítésze hivatali és építészeti munkájáért, és Rudolf Mihály építész az Avas műemlékének megőrzésére, turisztikai látványossággá tételére készített tanulmányáért kapta meg.
Klick.hu