Taxisháború
Miskolcon kitört a taxisháború...
...az egyik miskolci taxitársaság közgyűlése úgy döntött, hogy drasztikusan csökkenti a tarifáit.Miskolcon még soha nem volt ennyire rossz a helyzet a drosztokon: nem elég, hogy áron alul dolgoznak a rezsijük, viszont már-már az egekbe emelkedik. Az üzemanyagon kívül fizetniük kell a központpénzt, amely havonta 50 ezer forintig is terjedhet, akit érint, az a gépjárműve lízingjét és természetesen az összes járulékos költséget. A drosztpénz emellett évi 12 ezer forint.
Csütörtökön délután még egyszer leültek egymással a miskolci taxis cégek vezetői; négyből csak hárman voltak ott a megbeszélésen. Ez azt jelenti, hogy nem sikerült konszenzusra jutniuk a vitatott kérdésekben.
Az országban Miskolcon a legalacsonyabbak a taxiárak. Míg a kilométerenkénti díjak mindenütt 160 forintnál kezdődnek, addig Miskolcon 129 forint a tarifa, és ebből még lejönnek a kedvezmények.
Legkésőbb vasárnaptól két cég - a Nonstop és a és a Hello - igencsak leviszi árait. Hogy meddig tudják tartani a kilométerenkénti 55 forintot, annak egyelőre még beláthatatlan a jövője.
(M.Sz.)