Természetgyógyászok, együtt orvosokkal
Nyerjákné Sári Róza miskolci életmód-tanácsadó és terapeuta vágya, hogy létrejöjjön a megyszékhelyen egy olyan természetgyógyász központ, amilyen sokfelé van a világban.
És nem csak a távolban, hanem viszonylag közel, például Debrecenben is van rá példa.
Felhívására, hogy a miskolci természetgyógyászok tegyék félre esetleges ellentéteiket - amelyek, ha egyiküknél-másikuknál megvannak, szakmai féltékenységből, azzal együtt kenyérféltésből fakadnak -, és vegyenek részt a szombati, I. Természetgyógyászati Konferencián és Vásáron, megtörtént a „csoda”.
Az Ady Művelődési Házban nemcsak egyetértésben, összhangban, hanem, ha úgy adódott, közösen foglalkoztak az érdeklődőkkel a gyógyítók. De nemcsak természetgyógyászok fogadták az egész nap áradó embereket. Orvos is volt közöttük, például dr. Horváth Zsuzsanna onkológus, aki maga is elvégzett egy kurzust, és aki egyebek között neurálterápiával foglalkozik. Dr. Dudás Katalin gyermekgyógyász szakorvos is fontosnak tartotta, hogy ott legyen. Ő homeopátiával is gyógyít.
Elhangzottak előadások, voltak bemutatók, fogytak a gyógyító készítmények, és bizonyára fogyni fognak az arra vágyók - ha megfogadják a tanácsokat.
Boon