Új bevásárlópark nyílt Miskolcon - Miskolc
Miskolc - Új bevásárlópark nyílt Miskolcon, a 26-os számú főút kivezető szakaszánál, az országban ez a Stop.Shop. cégcsoport hetedik beruházása.
Mintegy 8 ezer négyzetméternyi bérbe adható területen, 15 üzlethelyiséggel, 300 férőhelyes parkolóval várják a vásárlókat az új bevásárlóparkban, a miskolci beruházás mintegy 12 millió euró volt - ismertette a megnyitót követő sajtótájékoztatón Hans-Peter Frauenhoffer ügyvezető igazgató.
Mint mondta, a Stop.Shop. cégcsoport egy osztrák befektető társaság, amely 1999 óta van jelen Magyarországon és országszerte foglalkozik kereskedelmi ingatlanokkal, így bevásárlóparkok létesítésével, bérbeadásával és azok üzemeltetésével.
A cégcsoport egyébként eddig Budapesten három bevásárlóparkot épített; a hűvösvölgyi 2002-ben, az óbudai 2003-ban, az újpesti Stop.Shop. 2004-ben nyitotta meg kapuit. Ezt követően - két évvel ezelőtt - nyitották meg az érdi, a nyíregyházi és a veszprémi bevásárlóparkokat.
A tervek szerint a cég 2010-re összesen 20 bevásárlóparkot fog működtetni, várhatóan Debrecen, Nagykanizsa, Keszthely, Gödöllő, Kaposvár, Gyöngyös, Orosháza, Pécs, Eger, Békéscsaba és Tatabánya ad majd otthon az újabb központoknak - tette hozzá.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere a város kereskedelmi életében minőségi változásként értékelte a bevásálópark megnyitását.
forrás: www.miskolcinapilap.hu
Miskolc linkajánló: miskolclink.mconet.biz
Képeslapküldő – Miskolc : Küldjön képeslapot ismerősének!
Új bevásárlópark nyílt Miskolcon - Miskolc - Szóljon hozzá Miskolc fórumán!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu