Új terv a szmog ellen
Utakat is lezárhatnak Miskolcon, ha kell...
Miskolcon 1993 óta van szmogriadóterv, ám a légszennyezettségi értékek még egyszer sem tették szükségessé a legalsó készültség elrendelését sem. A riadóterv azóta negyedszer változik - most magasabb jogszabály változása miatt.
A terv, eddig három fokozattal, ezután kettővel rendelkezik arról, sűrű szmog esetén mit tehet a város vezetése, lakóinak védelmében. Mint Csizmadia Jánostól, az önkormányzat környezetvédelmi csoportvezetőjétől megtudtuk, az 1993-ban megalkotott jogszabályt 1995-ben, 1998-ban és 2000-ben módosították - bár ezek inkább csak apróbb pontosítások voltak, utcanévváltozások, kisebb jogszabályváltozások miatt.
Két fokozat
Egy új kormányrendelet azonban tartalmi változtatásokat tett szükségessé a miskolci szmogriadó tervében. Idén július 30-a volt az új rendelet elkészítésének határideje - a miskolci közgyűlés várhatóan októberben helyezi hatályon kívül a régit és lépteti életbe az újat.
A jelentősebb változások közé tartozik például - hallhattuk -, hogy míg az eddigi riadóterv három fokozatot tartalmazott, az új két fokozatot (készültség-tájékoztatás, riasztás). A készültség elrendeléséhez legalább 2 monitorállomáson 3 egymást követő órán át kell a mért értékeknek meghaladniuk a kritikus határt.
Utat zárhatnak
Az első fázisban az önkormányzat a helyi tömegtájékoztatási eszközökön keresztül hívná fel a lakosság figyelmét a szilárd és olaj tüzelésű fűtés mérséklésére, a maximum 18 fokot elérő fűtésre és a magángépjárművek közlekedésének önkéntes korlátozására. A második fázisban a polgármesternek jogában áll bizonyos területeket a forgalom elől elzárni, ezzel is csökkentve a légszennyezést.
(Forrás : Észak Magyarország)