Úton az Európai Unió felé
Az Úton az Európai Unió felé címmel szervezett 16 részes konferenciasorozat idei tizedik rendezvényét tartották szeptember 10-én Miskolcon, a városházán.
A rendezvényt - melyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések polgármesterei, jegyzői vettek részt - az Intelligens Települések Országos Szövetsége, a Jegyző és Közigazgatás című szaklap, valamint a Localinfo Kft. szervezte. A szakmai napot Káli Sándor, Miskolc polgármestere nyitotta meg.
A közigazgatás, a gazdaság, az informatika, az oktatás és az ifjúságnevelés területén zajló jelentős változások, valamint az uniós csatlakozás kapcsán felmerülő kérdések megvitatása - ezek mind-mind szerepeltek a konferencia témái között, főként minisztériumi szakértők előadásában. A megnyitón Káli Sándor polgármester rámutatott: Miskolc vezetése tisztában van azzal, hogy a városnak a megye többi településével össze kell fognia a felzárkózás, illetve a sikeres uniós csatlakozás érdekében. Éppen ezért az elmúlt időszakban azon is munkálkodtak, hogy javuljon Miskolc, a megye, illetve a környező települések kapcsolata. A munkában Miskolc zászlóshajói szerepkörben vesz részt, úgy is, mint megyeszékhely, s úgy is, mint a majdani Északi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád) régióközpontja. Elmondta azt is, hogy Miskolc vezetése a fejlesztésekre a korábbi gyakorlattól eltérően nagyobb hangsúlyt fektet, s úgy alakította ki a város költségvetését, hogy fejlesztésre, tervezésre a korábbiaknál jóval nagyobb összeget jusson.
(Forrás: miskolc.hu)