Valóban várost épít
Az operafesztivál jót tesz a zenekedvelőknek, a városnak, de Miskolc és az egyetem kapcsolatának is.
" Ha valaki azt mondta volna tíz évvel ezelőtt, hogy Miskolc olyan rangos, komolyzenei fesztiválnak ad majd otthont, mint az operafesztivál, én magam sem hittem volna - árulta el saját kezdeti kétségeit Pankucsi Márta szociológus, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője. - Az is hihetetlennek tűnt, hogy Miskolcon erre lesz kereslet, és az opera kedvéért az ország minden részéből idejönnek majd a vendégek. Most pedig látom, hogy a jegyek jó előre elfogynak, telt házzal mennek az előadások, óriási az érdeklődés.
Büszkék rá
A fesztivál társadalmi fontosságát a szociológus abban látja, hogy azok az emberek is, akik távol állnak az operától, büszkék a rendezvényre. Büszkék arra is, hogy ma már a város az operafesztiváljáról híres, és a sokakban szürke acélvárosként élő kép kezd megváltozni. A fesztivál sikere fényes és reménykeltő bizonyítéka annak, hogy Miskolc és a régió fejlesztésében nagy szerepe lehet a kultúrának - hangsúlyozta a szakember, majd hozzáfűzte: különös figyelmet érdemel, hogy az idén a Miskolci Egyetem is helyszíne lesz a fesztiválrendezvényeknek.
- Rossz hagyomány volt, hogy az intézmény és város kapcsolata nem volt élő. Ma már azonban nagyon sok példa mutatja, hogy ez a helyzet változóban van - tette hozzá a szociológus."
(Forrás: www.boon.hu)