Valósak-e az akciós hirdetések árai?
Azt vizsgálták, jó ár szerepel-e az áruházak reklámújságjaiban.
Tavaly egész évben vizsgálta az üzletek akciózásának szabályosságát a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. A legutóbbi ilyen vizsgálatot karácsony előtt tartották.
A gazdasági reklámtevékenység betartásának vizsgálata 2003-ban első alkalommal a különleges ajánlatok közzétételére is kiterjedt.
Jobb eredmény
A különleges ajánlatok közé tartozik például egy akciósan kínált termék. Erre vonatkozóan a reklámtörvény úgy fogalmaz: csak akkor lehet egy ilyen ajánlatot közzétenni, ha az egyértelműen és közérthetően jelzi, hogy az akció melyik árura, mettől meddig érvényes, avagy azt, hogy az ajánlat a jelzett időponttól a készlet erejéig tart - ismertette dr. Tóth Zsuzsanna, a felügyelőség jogásza.
A szabályozásnak való megfelelősséget első körben tavaly nyárig 10 üzletben vizsgálták, illetve karácsony előtt további 7 üzletben. Első alkalommal 12 akciót reklámozó kiírást kifogásoltak, mivel nem jelölték meg, hogy az akció mettől meddig érvényes, továbbá 7 esetben azt sem tüntették fel, hogy a kedvezmények mely árukat érintik. A karácsony előtti témavizsgálat jobb eredményt hozott, az ellenőrzött 7 kereskedelmi egységben 2 esetben találtak félrevezető kiírást, amiért is reklámfelügyeleti bírságot szabtak ki.
További vizsgálatok
Megtudtuk: szintén az ünnepek előtti időszakban ellenőrizték azon áruházakat, amelyek hirdetőújságot jelentetnek meg. A vizsgálat témája az volt, hogy a reklámújságban megjelentetett ajánlatok megfelelnek-e a valóságnak.
Az első alkalommal végzett vizsgálat nem tárt fel jelentős hiányosságokat, igaz a felügyelők tapasztalták néhány esetben, hogy az újságban akciósnak hirdetett terméken más ár szerepelt a boltban, de ez nem feltétlenül történt a vevő kárára, lévén, hogy a kódleolvasóban az akciós ár szerepelt - magyarázta dr. Tóth Zsuzsanna.
Klick.hu