Várják fizetésüket a BÉM dolgozói
Már tavaly év végén jelentkeztek késedelmes bérkifizetések a BÉM Rt.-nél, akkor több havi teljes, illetve részleges fizetések maradtak el.
Ezeket akkor a cég többszöri időpont meghatározásával végül teljes mértékben rendezte.
Most újfent késés jelentkezik a bérek utalásában, a január 10-ig esedékes fizetéseket a mai napig nem kapták meg - erről egy a cégnél dolgozó alkalmazott tájékoztatta portálunkat.
Nehéz idők
A BÉM Rt. vezetése lapunk kérdésére elmondta: a fizetések késésének oka ugyanaz, mint korábban volt, nevesül a környezetvédelmi engedélyezés körüli nehézségek hozadéka.
"Négy évvel ezelőtt kezdődött az engedélyeztetés, s engedély híjján ebből másfél évig semmilyen bevételszerző tevékenységet nem végeztünk, amikor is a környezetvédelmi engedélyt megfellebbezték, majd a bíróság felülvizsgálta. Igaz, a több éve zajló procedúra pozitívan zárult, de csak tavaly novemberben. Megtehettük volna, hogy a másfél éves szünetkor mindnekit elbocsátunk, mégse tettük, s ezt a dolgozóknak is tudtára adtuk, azzal együtt, hogy előfordulhatnak majd csúszások a fizetésben. Tudattuk azt is: aki ezt nem tudja elviselni, álljon fel, keressen magának máshol munkát, megértjük. Mindez egy munkásgyűlésen történt, ahol a dolgozók kifejezték, hogy tudomásul veszik és kitartanak a cég mellett, s egyébként sem találnának máshol munkát" - nyilatkozták portálunknak.
Hamarosan fizetnek
Megtudtuk: a béreket e hét pénteken, de legkésőbb jövő hétfőn kifizetik, de hozzáfűzték azt is: ilyen eset az év első negyedében előfordulhat még.
Boon