Védőszemüveg

Januártól életbe lép a számítógéppel dolgozók érdekeit szolgáló minisztériumi rendelet.
Januártól kötelező lesz a védőszemüveg minden olyan munkahelyen, ahol az alkalmazottak legalább négy órát töltenek számítógép előtt, a védőszemüveget a munkáltató kötelessége biztosítani. Naponta legfeljebb hat óra a monitor előtt, óránként 10 perc pihenő, ingyenes látásvizsgálat, védőszemüveg. Többek között ezt írja elő a cégeknek és intézményeknek januártól az egészségügyi minisztérium. A jogszabály az uniós irányelvekkel harmonizálva védi a számítógéppel dolgozók érdekeit. A munkahelyeken több mint háromszázezren dolgoznak komputerrel. A tisztiorvosi szolgálat januártól már vizsgálja, hogy megfelelőek-e a körülmények. A szabályszegő munkáltatók bírságra számíthatnak. Ezek a lencsék elsősorban az ultraviola sugarak szűrésére alkalmasak. A monix-lencse például meglehetősen ismert, több színben is kapható.