Volán: igen is, nem is
Kétértelműen nyilatkozott a Borsod Volán illetékese a keddi helyzetről.
"Nem okozott komoly fennakadást a havazás és fagyás, illetve a buszok számára ez a hó még nem hó - tudtuk meg, majd később azt: mégis volt néhány kivétel.
Például Mályi és Miskolc között egy baleset miatt állt reggel fél 7 - fél 8 között a forgalom, és abban a Volán-járatok is; egy másik busz már maga is karambol résztvevője volt Miskolcon, a Zsolcai kapu - Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésben, amikor kamion csúszott belé (személyi sérülés nem történt); végül a Pingyomnál nem tudott felmenni a harsányi úton reggel fél 9-ig az arra járó busz, váratott magára az aszfalt síktalanítása, több járat (harsányi, kisgyőri, bükkaranyosi) kimaradt. A környéken - információnk szerint - más utakon is volt hasonló gond. A Volán csak szerdára tudott konkrétabb tájékoztatást ígérni."
(Forrás: www.boon.hu)