VOSZ Közgyűlés Miskolcon

A közgyűlésen kiosztották a 2003 év Vállalkozói díját, ezután történelmi visszatekintésben 1988 évi megalakulásuk óta tevékenységük, eredményeiről, és terveikről számolt be a vezető testület.
Elhangzott továbbá:
Az Európai Uniós csatlakozáshoz való felkészülés előtérbe helyeződésével a Szövetség belső megújulást, tagrevíziót és tagtoborzást végzett, teljesen új alapszabályt alkotott. Érdekképviseletét kiterjesztette valamennyi vállalkozásra, jogi státusukra tekintet nélkül és ennek megfelelően új testületeket, tisztségeket választott.
Az új érdekképviseleteti feladatoknak jobban megfelelő nevet vett fel.
Az új név: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége lett. Az európai igényekhez igazodó szervezeti rendszert hozott létre a tagság, szakmai és regionális (megyei, helyi) szervezeteket.
Taglétszámunk növekedése kedvező, de ha a megyében működő gazdasági szervezetek számát vesszük alapul (2000. december 31-i adat) 45.852 vállalkozás (ebből 15.345 társas vállalkozás, 25.089 egyéni vállalkozás), akkor azt kell mondani, hogy bőven van még kihasználatlan lehetőségünk tagtoborzás területén.
Ezért úgy ítéljük meg, hogy 2004. évben tovább kell folytatni a megyei szervezet fejlesztését. Véleményem szerint ennek realitása megvan, különböző fórumok és rendezvények szervezésével, a szövetség munkájának, elért eredményeinek propagálásával jelentősen bővíthető taglétszámunk.
Örömmel számolhatok be arról, hogy az elsőként megalakult területi tagozatunk a „Zempléni Tagozat” jól és eredményesen működik, tagjainak száma folyamatosan növekszik.
Tagjainak közel 50 %-a miskolci vállalkozó. Ezek alapján reális lehetőségét látom annak, hogy ez évben megalakítsuk a „Miskolci Tagozatot”.
A tagozatok létrehozását azért tartom fontosnak, hogy a jövőben helyi szinten jobban tudjuk képviseltetni magunkat az érdekegyeztető fórumokon helyi önkormányzatoknál.
Ugyancsak pozitívumként kell szólnom a VOSZ BAZ Megyei Irodájának létrehozásáról és működéséről.
Az Iroda 2002. évben jött létre az Országos Központ kezdeményezése alapján.
Az alapindíttatása a Széchenyi Kártya ügyintézése, melyről később részletesen szólok, volt, de kezdettől fogva törekvés volt az iroda által nyújtott szolgáltatások körének bővítése.
2003. évben fontosnak tartottuk az EU csatlakozással kapcsolatos feladatokat. Ezzel kapcsolatos rendezvények előkészítése megkezdődött megyei szinten. Meg kell azonban említeni, hogy ez egyben kiírt pályázatok elbírálása és a programok végrehajtása közel egy éves késésben van. Ezért a programok végrehajtása áthúzódik ez évre. Az Országos Központ által nyert pályázat alapján került megrendezésre március 4.-én a kereskedőket érintő kérdésekkel foglalkozó konferencia, melyen közel 60 fő vett részt.
Április hónapban az MFB közreműködésével szervezünk konferenciát, ugyancsak az EU felkészítés jegyében.
Ugyancsak áprilisban került megrendezésre a VOSZ és Euro-Conf Kft. konferencia, amelyre mindenki megkapta a levelet, értesítést. Témaköre: pályázati és támogatási lehetőségek.
2004. április 15-én a KKV-k részére tájékoztató előadás szervezése folyik E-commerce témában, melynek célja, hogy megismertesse a vállalkozásokkal az Internet kínálta üzleti lehetőségeket, valamint népszerűsítse az E-kereskedelem eszközeit.

Szervezeti együttműködések:
Az természetes, hogy részt veszünk az országos szövetség munkájában. Én személy szerint, mint megyei elnök, 2003. évtől, mint társelnök.
PEA Bíráló Bizottság (országos) régiós küldött
Nemzeti Fejlesztési Terv GVOP előzetes monitoring bizottság (VOSZ küldött)
VOSZ – Kamara. Országos Szakképzési Együttműködési Bizottság  Megyében: Területi Szakképzési Együttműködési Bizottság
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ez évben indítja a Regionális Hálózatépítési Programot. Megyénkből a VOSZ engem delegált (inkább más legyen majd).
VOSZ Tanácsadó és Szolgáltató Kht. Mit nyújt?
információ  EU-ból mindent
szakmai segítséget
szolgáltatás  pályázatok teljes körű lebonyolítása
források felkutatása
Részben adtunk tájékoztatást, folyamatosan közzé fogjuk tenni.

P. L.