A dzsungel könyve gyerekszereplői a nyáron sokat nőttek, vagy iskolát váltottak, ezért a Miskolci Nemzeti Színház új szereplőket keres a produkcióhoz.
Miskolc csomag” lesz a neve annak a küldeménynek, amelyet adományokból, támogatásokból állít össze a város, ezzel segítve az erdélyi árvíz károsultjait.
Az MVK Rt. egyelőre nem tervezi, a Volán társaságoknál javaslat készült a tarifaemelésre.
Nyitott kapukat dönget az a látogatónk, akit sokakkal együtt zavar a Miskolci Nemzeti Színház melletti volt virágboltos pavilon.
A rendőrség csak néhány iskolára tud figyelni. Más intézkedés nem társul a tanévkezdéshez.
Szakmai fórumot szervezett Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet. Az eseménynek kedden délelőtt a Nemzetközi Kereskedelmi Központ szí...
Szezonnyitó táncházi fesztivált tartottak szombaton a miskolci Nyilas Misi Házban, ahol a házigazda az Esztenás együttes volt. A rendezvényen kézműves foglalkozások, mesterségbemut...
Az MVK Rt. értesíti a Tisztelt utazóközönséget, hogy az augusztus 26-án megrendezésre kerülő I.Miskolci Parádé miatt forgalmi változásokra kell számítani.
Néhány helyen bokor, fakorona takarja el a közlekedési táblákat az utak mentén. A helyszínen intézkedő rendőr azonban akkor nem büntet, ha a táblán lévő utasítás emiatt nem ismerhe...
A Lidl-áruházlác hejőkürti logisztikai bázisa a régészeti feltárások után már épül a település határában, míg a Miskolci Egyetem melletti területre egyelőre nem kapta meg az építés...
"Bár több mint 100 házban áll a víz és összesen 350 ház van veszélyben, senkit nem kell kitelepíteni Szikszón, mivel a vízszint elkezdett csökkenni.
Holnap, azaz szerdán indul Equadorba az a miskolci asszony, akinek fiát, mivel kábítószert csempészett, zártak egy dél-amerikai börtönbe.
Nem titok: Miskolc nyerési reménnyel indítja útjára szerdán reggel kulturálisfőváros-pályázatát a fővárosba.
Két biopiac is megfér egy városban - mondják. A második helyszín ezen a hétvégén debütált.