Egyelőre nem tudni hogy, hogy a DAM-vagyonra pályázók közül kinek mennyire komolyak a vételi szándékai.
"A korábbi sok rossz tapasztalat miatt az emberek többsége nem szereti még a hivatal szót sem, nem, hogy oda bemenni. A miskolci polgármesteri hivatal átszervezése elérte az ügyfél...
"Az önkormányzat azt akarja, a piac maradjon, de befektető kell. Valóban folytak egyeztetések a KISOSZ-szal, de konkrétumok nem hangzottak el, amire alapozni tudtunk volna... "
"Felgyorsul Miskolctapolca idegenforgalmi fejlesztése, a tervek szerint a Barlangfürdőben például egy tízmilliárd forint értékű komplex beruházás valósulhat meg. Mindez – a szállás...
Nyolc ügyfélszolgálati iroda nyílt a miskolci településrészeken.
"Már csak az engedélyekre vár az Avasi Református Egyházközösség, hogy elkezdődjön a templom 1895-ben készült orgonájának felújítása. A két manuálos, 12 regiszteres hangszert legut...
"Nemrégiben lett vége annak a lakossági fórumnak, amit Miskolctapolcán tartottak. A fórumot a Miskolctapolca Ide- genforgalmáért Alapítvány kezdeményezésére hívták össze."
Rövid időn belül a Semmelweis Kórház Rendelőintézetében fogadják majd a gyermekeket és szüleiket.
A Miskolci hőszolgáltató a napokban levelet küld azoknak a háztartásoknak, akiknek hosszabb-rövidebb távú tartozásuk van.
"A Miskolci Egyetem és a Magyar Szabadalmi Hivatal együttműködési megállapodást kötött az iparjogvédelmi tájékoztatást és ügyfélszolgálati szolgáltatást nyújtó – az Európai Szabada...
Többmillió forintos kárt okozott a hűvös nyárkezdet a miskolci strandok üzemeltetőinek.
"Ingyenes környezetvédelmi jogsegélyszolgálatot kínál az érdeklődőknek a miskolci Ökológiai Intézet Környezeti Tanácsadó Irodája."
"Újabb lépés történt annak érdekében, hogy hazánkba csalogassuk a kínai turistákat."
"Pereces a nyár nagy részében gyermekzsivajtól hangos, hiszen ott működik már 40 éve a nyári napközi. A táborban tartalmasan töltik az időt a gyerekek, hiszen a nevelők kulturális-...
"Kiemelkedő tanévet zárt a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola. A Művészeti Iskolák Országos Minősítő versenyén Szegeden társastánc szakág latin-amerikai táncok kategóriában ar...