Ha minden a tervek szerint alakul, júniusban indul a miskolci biopiac „próbaüzeme”.
Az Avas rendezési tervét akkor láttuk csak, amikor az út ügye kiderült. Az pedig elég későn volt már.
Az aszfaltba égett lyukak, kőmaradványok százai terítették be a Hold és Gyár utca térségét, háztetők füstöltek, sűrű koromfelhő borította Miskolc egét.
Az operafesztivál jót tesz a zenekedvelőknek, a városnak, de Miskolc és az egyetem kapcsolatának is.
Immár harmadik alkalommal foglalkozunk a tapolcai strand meg(nem)nyitásának körülményeivel. (Jó hír: legkésőbb június 15-én, de talán már 9-én megnyit a strand.)
A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Kreatív filozófia címmel pályázatot indít. A pályázaton bárki részt vehet, aki úgy érzi, gondolatai megértek arra, hogy mások is befogad...
Június 1-jétől módosul a miskolci fogorvosi ügyelet. A sürgősségi ellátásért a vidékieknek fizetniük kell.
Miskolc arra érdemes polgárai vehették át a város díjait, kitüntetéseit a közgyűlés szerdai, ünnepi ülésén a színházban.
A négy írásbeli forduló alapján legeredményesebbnek bizonyult csapatoknak – tíz iskola képviseletében – szerdán rendezik meg a Ki tud többet Miskolcról? vetélkedő döntőjét a Vörösm...
Zöldterületek tisztítása a környezetvédelmi program keretében
Az Aradi sétányon található panzió egyik épülete lobbant lángra hétfőn kora hajnalban Miskolc-Tapolcán. Az épület teljes terjedelmében égett.
Ballag már a vén diák..." - hangzott fel idén ismét a dal az érettségi előtt álló diákok ajkán.
- Még idén megkezdődhet a miskolci belváros egy elhanyagolt részének a beépítése, melynek összköltsége meghaladja a hárommilliárd forintot - mondta sajtótájékoztatóján Simon Gábor,...
Megkezdődött Magyarország legnagyobb márkaváltása, a Matáv Csoport nevet váltott.
Az ellenzék sürgősségi indítványt nyújtott be, amely arról szólt, hogy a közgyűlés vonja vissza a MIVÍZ Rt. részleges privatizációjáról szóló határozatát.